Jogerősen életfogytiglani fegyházra ítélte kedden a Győri Ítélőtábla azt a férfit, aki tavaly nyáron konyhakéssel Ászáron leszúrta az őt korábban elhagyó élettársát. A férfi leghamarabb 30 év múlva bocsátható feltételesen szabadlábra.

Kovács Tamás bírói tanácsa ezzel helybenhagyta a Tatabányai Törvényszék döntését, amely előre kitervelten elkövetett emberölésben és – mivel elvette áldozata bankkártyáját – készpénz-helyettesítővel való visszaélésben mondta ki bűnösnek Papp Józsefet.

A per iratai szerint az évtizedes élettársi kapcsolat után a később sértetté váló nő azért költözött el a férfitól, mert az azzal fenyegette meg, hogy őt és fiát is leszúrja.

Nem sokkal később a helyi bíróság a férfit arra kötelezte, hogy hagyja el egykor közös lakásukat, mire a férfi másnap hajnalban, amikor volt élettársa munkába kerékpározott, megállította a nőt, majd amikor összevitatkoztak, egy éles, hegyes konyhakéssel szívtájékon szúrta.

Ezután a bankkártyájától megfosztott és magára hagyott nő kiáltozni kezdett, majd telefonon kért segítséget, de sérülései olyan súlyosak voltak, hogy kórházba szállítás közben meghalt.

Kovács Tamás bírói tanácsa arra az álláspontra helyezkedett, hogy az első fokon eljáró bíróság az ellentmondó gyanúsítotti vallomások közül helyesen vette figyelembe az elsőt, amelyben a férfi lényegében elismerte az emberölést. Ezt több bizonyíték, köztük a haldokló sértett kijelentése is alátámasztotta.

A boncolás adatai szerint a vádlott közepes erővel, egyenes vonalban, mellkasra célozva szúrta meg egy 13 centiméteres éles késsel a sértettet, így ölési szándéka egyértelmű volt.