Ma lép hatályba a levéltári törvény módosítása, amely egyebek mellett határoz arról, hogy az iratok egy része a Politikatörténeti Intézet levéltárából a jövőben Magyar Nemzeti Levéltár néven működő Magyar Országos Levéltárba kerüljön.

A levéltári törvény módosításával a megyei levéltárak beolvadnak a jövőben Magyar Nemzeti Levéltár néven működő Magyar Országos Levéltárba, és annak megyei szintű szervezeti egységei lesznek. A megyei levéltárak intézményi önállósága a módosítás által megszűnik, a közfeladat-ellátás tartalmi elemei azonban nem változnak.

A levéltári törvényt május 21-én módosította – 244 támogató és 44 elutasító szavazat mellett 46 tartózkodással – az Országgyűlés.