Napjaink Benes-dekrétuma a szlovák állampolgársági törvény, mivel arra készteti Szlovákia állampolgárait, hogy elhagyják az országukat – jelentette ki Lomnici Zoltán, az Emberi Méltóság Tanácsának (EMT) elnöke csütörtökön Pozsonyban.

Az EMT elnöke erről Berényi Józseffel, a Magyar Közösség Pártjának (MKP) elnökével közösen tartott sajtótájékoztatóján beszélt azt követően, hogy tájékoztatta a felvidéki magyar párt képviselőit arról, hogy a szervezet beadvánnyal fordul az Európai Parlament (EP) petíciós bizottságához a Szlovák Köztársaság hatóságainak – az állampolgársági törvény alapján végrehajtott – “alkotmányellenes intézkedései” miatt.

Lomnici Zoltán a petíciós beadványról azt mondta: az 5 oldalas dokumentumban azokat a jogsértéséket foglalták össze, amelyek a magyar állampolgárság megszerzését nyilvánosan felvállaló felvidéki magyarokat érik a szlovák hatóságok részéről.

Berényi József, az MKP elnöke a beadvánnyal kapcsolatban azt mondta: pártja üdvözli és támogatja a petíciót, amelyet nagyon fontos lépésnek tekint azért, hogy a szlovák állampolgársági törvény módosításra kerüljön.

Az EMT elnöke szerint petíciós beadványuk – amelyet Tőkés László a napokban adott át Martin Schulznak, az EP elnökének – nem a szlovák állampolgárságról szóló törvényt támadja, hanem annak módszereit, amelyek ellenkeznek a szlovák alkotmány szellemével. “Szlovákia számos uniós jogot sértett meg, köztük a jogbiztonság elvét, a diszkrimináció tilalmát, az arányosság követelményét” – szögezte le Lomnici Zoltán, aki azt hangoztatta: Szlovákiában a törvény alapján a kettős állampolgárságukat vállaló személyek folyamatos üldöztetésnek vannak kitéve. Rámutatott, mindnyájukat törölték a lakcímnyilvántartásból és a hatóságok több alkalommal is megpróbálták bevonni a személyi okmányaikat.

Lomnici Zoltán szerint a hatóságok általi üldöztetésnek “a jogfosztottak kiszorítása” a nyilvánvaló célja. “A szlovák állampolgársági törvény napjaink Benes-dekrétuma, mivel arra készteti az érintetteket, hogy elhagyják az országot” – szögezte le az EMT elnöke, utalva arra, hogy állandó lakhellyel és érvényes személyi okmányokkal nem rendelkező, szlovák állampolgárságukat elvesztett személyek hétköznapi életét lehetetlenítik el a szlovák hatóságok intézkedései.

A téma kapcsán Berényi József hangsúlyozta: továbbra is abszurdnak és abnormálisnak tartják a kettős állampolgársággal összefüggésben Szlovákiában előállt helyzetet. Hangsúlyozta: nem látja semmi okát annak, hogy szlovák állampolgárok elveszítsék az állampolgárságukat amiatt, hogy felveszik egy olyan másik ország állampolgárságát, amely Szlovákiával több közösségben (EU, NATO) együtt szerepel. “Szlovákiának semmi oka bizalmatlansággal tekinteni Magyarországra, mert ha oka lenne a bizonytalanságra, akkor azt a NATO és az EU talaján kellene megvitatni” – szögezte le az MKP politikusa.