Horvátország éves költségvetésének a felét, mintegy 60 milliárd kunát is elérheti a kártérítések összege, ha az eddigi példákat követve mások is perelnek – jelentette ki Predrag Matic veteránügyi miniszter a horvát közszolgálati televízió (HTV) híradójában kedden azokra az egykori boszniai horvát katonákra utalva, akik a hadirokkantaknak járó jogokat bíróság útján érvényesítették, vagy akarják érvényesíteni.

1997 és 2001 között a horvát állam több mint tízezer rokkantsági bizonylatot állított ki az egykoron a boszniai horvát alakulatokhoz, pontosabban a boszniai Horvát Védelmi Tanácshoz (HVO) tartozó és tartós egészségkárosodást szenvedett katonák nevére. Ezek alapján az érintettek bekerülhettek a horvát nyugdíjrendszerbe. A boszniai horvátok azonban nem kaptak gondozási díjat, lakhatást vagy olyan illetményt, amely a horvátországi hadirokkantaknak a nyugdíjon felül jár.

A rokkantságot elismerő határozatokat nem kézbesítették ki az érintetteknek, hanem a védelmi minisztériumban őrizték azokat. 2002-ben azonban a tárcától rejtélyes módon eltűnt a határozatok egy része.

Valószínű, hogy később az eltűnt határozatok alapján indult meg a kártérítési perek sora a horvát állam ellen, milliós összegek utólagos kifizetését követelve a boszniai hadirokkantaknak a horvát hadirokkantakat megillető jogok alapján – olvasható a horvát sajtóban.

A Novi list szerint az egyik ilyen perben a bíróság nemrég 4,5 millió kuna kártérítésre kötelezte az államot. A lap megjegyzi, hogy az eddig lezárt perek többségében a testület a felperes javára döntött.

Mostanáig mintegy 150 volt HVO-katona vagy hozzátartozója nyújtott be kártérítési keresetet Horvátország ellen. Hasonló alapon csaknem tízezren tehetnék meg ugyanezt.

“Tiszteletben tartjuk azt a 15 éve született egyezséget, amelynek alapján csak nyugdíjra vagyunk jogosultak, semmilyen kártérítést nem követelünk” – nyilatkozott a Vecernji listnek Dragan Radic, a bosznia-hercegovinai HVO-hadirokkantak egyesületének elnöke, hozzátéve: nem lehet azt az államot perelni, amely kenyeret ad, az egyesület nem támogatja a Horvátországot perelő 145 veteránt.

A veteránügyi miniszter az előző kormányoktól megörökölt “újabb, szekrénybe rejtett csontváznak” nevezte a problémát, amelyre a kormánynak jelenleg nincs megoldása, mert a bíróságok a “ha adtatok nekik határozatot, most adjatok pénzt is” logika alapján döntenek.

A veteránügyi, a védelmi, valamint a munka- és nyugdíjügyi tárca közösen keresi a megoldást. Ha ugyanis a többi egykori boszniai horvát katona is pert indít, akkor nem csupán a veteránügyi tárca, hanem az egész ország költségvetése kerül veszélybe – írja a Vecernji list Predrag Matic minisztert idézve.