A Vogue divatmagazin mára jelképévé és meghatározó tényezőjévé vált mindannak, amit ma úgy nevezünk, a divat. A legnevesebb divatlapok közé sorolandó, amely Európa-szerte, de még a tengeren túl is az egyik legmagasabb példányszámban eladott újság. Szó ami szó, ezzel a névvel nem érdemes packázni. Ezt a városi legendát támasztja alá egy nemrégiben született svájci döntés is, aminek védjegyjogi szempontból is hatalmas jelentősége van. Lévén Svájc nem EU-s tagállam, sokszor a bíróságokat eltérő szempontok befolyásolják egy-egy ügy kimenetelében, mint a magyar és más EU jogalkalmazók döntéseit – ezt láthattuk a Lego-esetben is. Olykor viszont előfordul, hogy egy nem EU-s ország az európai védjegyjog gyakorlatát követi, annak elveit alkalmazza, ezzel pedig azt erősíti. Ez a jelenség mindig pozitívan hat a joggyakorlat fejlődésére.
Nem árulunk zsákbamacskát a helyszínnel kapcsolatban: történetünk színhelye Svájc, pontosabban Neuchatel kanton fővárosa, Neuchatel város. Egy kozmetikumokkal és órákkal foglalkozó svájci vállalkozás, név szerint a Wasfi Taher and Riba Watch Suisse Ltd. cég bölcsnek éppen nem mondható döntést hozott, amikor termékeit fémjelző új márkanevet választott, ugyanis a Vogue My Style („a Vogue az én stílusom”) névről lerí, hogy a híres magazinról koppintották. Hiába a ’My Style’ kifejezéssel való megtoldás, még egy laikusnak is feltűnik a szemmel látható, füllel hallható hasonlóság.
Egy védjegybejelentési eljárás során ütközött össze a két fél, ugyanis a magazinnév jogának tulajdonosai felszólaltak a bejelentés ellen, sőt a tartományi bíróság előtt bitorlási pert is indítottak. Érdekes módon első körben a bíróság annak ellenére nem fogadta el az összetéveszthetőség Vogue által felhozott indokát, hogy felmérésekkel bizonyítottá vált a Vogue ismertsége, ugyanis a bíróság megállapítása szerint az érintett áruk köre (divatmagazin és órák/ékszerek/kozmetikumok) teljesen különböző, ezért a védjegyoltalom nem terjed ki rájuk. Az elsőfokú bíróságnál tehát a Vogue kérelme az ügyben védjegyjogi alapon megbukott, a bíróság csak versenyjogi alapon, méghozzá a tisztességtelen piaci magatartásra hivatkozva adott helyt a magazin igényeinek.
Mint azt az elején már megállapítottuk, ez nem az a fajta eset, amikor a svájci és az EU-s joggyakorlat összeütközik. Az Európai Bíróság gyakorlata ilyen esetekben – több mint valószínű – a Vogue-nak adna igazat, ugyanis ez a márka oly mértékig jóhírnevű és ismert, hogy nemcsak a saját áruosztályában (az árujegyzékében szereplő áruk tekintetében) élvez védelmet, hanem azokban az osztályokban is, amikkel egyébként a vállalkozás nem foglalkozik.
Általában a védjegyoltalom csak azokkal az összetéveszthető megjelölésekkel szemben érvényesíthető, ahol az érintett áruk/szolgáltatások köre is hasonló. Miért is szükséges az általános elv alóli kivétel a jóhírnevű védjegyek esetében? A jóhírnevű márkanevek presztízsértéke és megbecsülése könnyen elenyészhet, ha a márka mögötti szolgáltatás minősége nem megfelelő. Ezt a jelenséget nevezzük a védjegyfelhígulás veszélyének (részletesebben lásd Ralph Lauren eset), ami leginkább a közismert védjegyeket fenyegeti. Hiszen gondoljunk csak bele: ha egy közismert nevet felhasználunk más termékek forgalmazásához, a hétköznapi fogyasztó azt hihetné, hogy ez a már létező (és nem egy másik) vállalkozás újabb terméke. Manapság nem kirívó eset, amikor egy sikeres vállalkozás újabb ágazatok felé is terjeszkedik, piacra dobva a nevével ellátott új termékeket, amiket a márka rajongói lelkesedéssel kapkodnak el a boltok polcairól.
Nem véletlenül fogalmazunk árnyaltan, amikor csak annyit állapítunk meg, hogy az Európai Bíróság „több mint valószínű a Vogue-nak adna igazat”. A védjegyhígulásra utaló érveléssel kevés jogesetet találhatunk, és amik vannak, azokban sem mindig ismeri el az EB a fogalom megvalósulását. A svájci szövetségi legfelsőbb bíróság azonban így döntött, amikor helyesbítve az első fokon hozott döntést, kimondta, hogy nemcsak versenyjogi, hanem védjegyjogi lábakon is megáll az ítélet, hiszen „a híres védjegyek minden termék tekintetében védelmet élveznek, még azoknál is, amikre a védjegyeket egyébként nem használják.”
Ezt az elvet a magyar bíróságok is ismerik és alkalmazzák. Magyarország tekintetében annyi az érdekesség, hogy a Kúria gyakorlata a jóhírnevű védjegyek oltalmát – a törvény szövegét leszűkítően értelmezve – kizárólag akkor ismeri el, ha nem áll fenn a hasonlóság az érintett áruk és szolgáltatások között. Ha tehát az érintett áruk (a védjegyjogosult árui és a konkurencia árui) azonosak vagy hasonlóak, akkor a jóhírnevű védjegyek oltalmát rögzítő paragrafusra nem lehet hivatkozni. (Ennyiben ellentétes a magyar joggyakorlat az irányadó EU joggyakorlattal.)
Bár igaz, hogy a fenti svájci döntés uniós szinten nem fog precedensteremtővé válni, de mindenképp hasznos lehet a jövőben az olyan esetekre nézve, ahol a kérdést a védjegyhígulásra hivatkozva próbálják eldönteni.
Medve Georgina
Pintz és Társai
Szabadalmi, Védjegy és Jogi Iroda Kft.
szabadalmi.hu
Forrás:
marques.org/class46/
