Az engedélyezettnél jóval hangosabb reklámok miatt pénzbírságot szabott ki a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) Médiatanácsa több közszolgálati médiumra, illetve az egyik kereskedelmi csatornát a jogsértés azonnali abbahagyására szólította fel – közölte a médiatanács szóvivői irodája csütörtökön.

A közlemény szerint a második negyedévi adatok alapján ismételt jogsértés, azaz az engedélyezettnél jóval hangosabb reklámok miatt a Duna Televízió Nonprofit Zrt. 100 ezer forintos, a Magyar Televízió Nonprofit Zrt. M1 és M2-es csatornája együtt 160 ezer forintos bírságot kapott, a TV2-t pedig a jogsértő gyakorlat azonnali abbahagyására szólította fel a hatóság.

A médiatanács negyedévente rendszeresen ellenőrzi azt az előírást, amely szerint a televíziós hirdetések hangereje nem lehet nagyobb a környező műsorszámok hangerejénél. Az előírt hangerőértékeket egy erre a célra kifejlesztett szoftver segítségével mérik a szakemberek.

A hatóság a közleményben emlékeztetett arra, hogy az új médiatörvény a nézői igényekre reagálva már kifejezetten tiltja az “ordító” reklámokat, és a gyakorlat szankcionálását is lehetővé teszi. Ugyanakkor felhívták a figyelmet arra is, hogy a médiatanács a szankciók kiszabásán túl folyamatos konzultációkkal is arra törekszik, hogy tartósan ösztönözze a médiaszolgáltatókat a reklámhangerővel kapcsolatos előírások betartására.