Csökkent a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeletéhez (PSZÁF) érkezett fogyasztói kérelmek száma idén, a harmadik negyedévben: a felügyelet honlapján közölt összesítés szerint 2012 harmadik negyedévében összesen 1610 darab érkezett a fogyasztóktól, 10,7 százalékkal kevesebb, mint a második negyedévben.

Az előző év harmadik negyedévéhez képest 58,5 százalékkal csökkent a kérelmek száma, ez azonban azzal magyarázható, hogy tavaly a harmadik negyedévben ugrásszerűen megnőtt a pénztári szektort érintő panaszok száma és aránya, ami a magánnyugdíj-pénztári tagok társadalombiztosítási rendszerbe történő visszalépéséhez kapcsolódó tagi kifizetésekkel függött össze.

A legtöbb megkeresés változatlanul a pénzpiacokkal kapcsolatban érkezik a felügyelethez, s bár ezek száma csökkent az előző negyedévhez képest, részarányuk még mindig a legjelentősebb: az összes kérelem több mint kétharmadát teszi ki. A biztosítói szektort érintette az összes kérelem közel negyede, ezek részaránya nem változott érdemben az előző negyedévhez képest. A kérelmek 5,3 százaléka a pénztári szektort, 1,1 százaléka a tőkepiacot érintette a harmadik negyedévben.

A legtöbb fogyasztói panasz továbbra is a bankokkal kapcsolatos, ezek száma 804 volt a július-szeptemberi időszakban. A pénzügyi vállalkozásokat érintő fogyasztói kérelmek aránya valamelyest nőtt, 20, százalékra az előző negyedévi 19,1 százalékról. A takarékszövetkezeteket érintő észrevételek a kérelmek 2,8 százalékát tették ki, a befektetési vállalkozásokra mindössze 1 százalék jutó kérelmek pedig az összes kérelem 1 százalékát érték el.

A nem felügyelt intézmények közé tartozó fogyasztói csoportszervező társaságokkal szembeni kérelmek (24 darab) tették ki a vizsgált időszakban az egyéb kategória közel kétharmadát.

Az idén a harmadik negyedévben a pénz- és tőkepiaci kérelmek mintegy négyötöde – a korábbi negyedévekhez hasonlóan – a hitelezéssel volt kapcsolatos. Darabszámuk az elmúlt év azonos időszakához képest 5,1 százalékkal emelkedett, azonban az idei második negyedévhez képest közel 15 százalékkal csökkent.

A pénzpiaci szektornál lefolytatott fogyasztóvédelmi eljárásokban megállapított legjellemzőbb jogszabálysértések a panaszkezelési határidő be nem tartása, illetve a tisztességtelen kereskedelmi gyakorlat folytatása.

A biztosítói szektort érintő kérelmek mintegy háromnegyedét a kötelező gépjármű-felelősségbiztosítással, a lakás- és életbiztosításokkal kapcsolatos ügyek teszik ki. Legtöbbször a kárkifizetésekkel kapcsolatban érkeznek kérelmek a felügyelethez.