Novák Krisztinát nevezték ki az Országos Betegjogi, Ellátottjogi, Gyermekjogi és Dokumentációs Központ (OBDK) főigazgatójává – erősítette meg az egészségügyi államtitkárság a MedicalOnline csütörtökön megjelent információját.

Az egészségügyi portál cikke szerint Novák Krisztinát – a Gyógyszerészeti és Egészségügyi Minőség- és Szervezetfejlesztési Intézet (GYEMSZI) főosztályvezetőjét – november elsejével nevezte ki Balog Zoltán, az Emberi Erőforrások Minisztériumának vezetője. A MedicalOnline úgy értesült, hogy Novák Krisztina “komoly viták, hosszas háttéregyeztetések után” kapta meg kinevezését novemberben.

Az új főigazgató a Szegedi Tudományegyetemen 2005-ben jogi, majd négy évvel később közgazdász diplomát szerzett. A jogi diploma megszerzését követően, 2006 és 2008 között Molnár Ágnes (Fidesz) országgyűlési képviselő személyi asszisztense volt, majd 2009-ben a Népjóléti Kabinet egészségügyi munkacsoportjának vezető munkatársaként folytatta pályáját – ismertette a MedicalOnline.

Novák Krisztina 2010-ben az egészségügyi államtitkárság politikai főtanácsadója és az egészségpolitikai programkoordinációs osztály vezetője lett, 2011 óta pedig a GYEMSZI főigazgatói koordinációs főosztályának vezetőjeként dolgozik, ahol elsősorban az államtitkári kabinet és a GYEMSZI hatáskörébe tartozó feladatok koordinálásával foglalkozott – írta az egészségügyi portál.

Az egészségügyi államtitkárság július 26-án közölte, hogy a kormány előző nap döntött az új, önálló központi hivatal, az OBDK létrehozásáról, amely amellett, hogy a Semmelweis Tervben meghatározottak szerint ellátja a betegek jogainak hatékony védelmét, az ellátotti és gyermeki jogok védelméért is felel.

Az államtitkárság akkori közleményében hangsúlyozta: az OBDK a jogvédelmi képviselet ellátása során kiemelt hangsúlyt fektet – különösen az érintettek jogairól szóló és a szolgáltatások elérését elősegítő – tájékoztatásra, a betegdokumentáció megismerésével összefüggő jog érvényesítésére, a panaszjog gyakorlásának segítésére, a rendszerhibák feltárására és megoldására. Segítenek abban, hogy a szolgáltató és a kérelmező közötti vitás kérdéseket sikerüljön peren kívül, gyorsan, mindkét fél számára megnyugtatóan rendezni. Ennek érdekében a jogvédelmi képviselők a szolgáltatásokat működtetők, fenntartók, engedélyező hatóságok, szakmai szervezetek széles körével tartják a kapcsolatot.

Az OBDK-ról szóló kormányrendeletben az OBDK alapításának időpontját eredetileg 2012. szeptember 1-jére tűzték ki.