Traian Basescu államfő felhívást intézett hétfőn a román politikusokhoz, hogy ne akadályozzák az igazságszolgáltatás működését, mert szerinte Románia emiatt nem csatlakozhatott a határellenőrzés nélküli schengeni övezethez.

Basescu sajtóértekezletén hangoztatta, hogy Románia nem tudja elhitetni Brüsszellel, hogy az ország működő jogállam, ha közben a törvényhozók megakadályozzák az eljárásokat társaik ellen.

Felidézte: a szenátus felülbírálta a legfelső bíróságot, amikor az összeférhetetlenséget állapított meg az egyik honatyánál, a képviselőház pedig megakadályozta a korrupcióellenes ügyészséget (DNA) abban, hogy bűnvádi eljárást indítson két volt miniszter ellen. Basescu szerint az sem jó üzenet, hogy kormány nem reagált arra, amikor négy miniszterénél összeférhetetlenséget állapított meg a közhivatalnokok vagyonosodását ellenőrző hivatal.

Basescu rámutatott: Európa már abban is kételkedik, hogy az uniós tag Románia képes szabad választásokat szervezni, ezért az országnak “el kell viselnie”, hogy az EBESZ megfigyelőket küld a decemberi választásokra.

A román államfő azt mondta, a politikusok szolidaritása sokba kerül az országnak, mert Románia most már a schengeni tagság politikai feltételeit sem teljesíti.

Basescu szerint a júliusi-augusztusi események – az alkotmánybíróság hatáskörének megnyirbálása, az ombudsman leváltása, az államfő felfüggesztése, a referendum meghamisításáról szóló hírek – késztették az Európai Bizottságot arra, hogy soron kívüli jelentést kérjen az úgynevezett Együttműködési és Értékelési Mechanizmus (CVM) keretében, amellyel az EU a román igazságszolgáltatás reformját kíséri figyelemmel. Az elnök szerint az igazságszolgáltatás akadályozásával a parlamenti többség csak megerősíti azt, hogy Románia nem tartja tiszteletben a jogállamiságot és az európai értékeket.

Basescu azt mondta: a rendkívüli országjelentés “katasztrofális” lesz, és az ország lakossága látja kárát annak, hogy saját érdekeiket védő politikusok miatt beláthatatlan ideig kizárják Romániát a schengeni övezetből.