A délszláv háborús bűncselekmények ügyében eljáró hágai ENSZ-törvényszék szerdán életfogytiglani börtönbüntetésre ítélte Zdravko Tolimirt, a boszniai szerbek egykori katonai hírszerző főnökét.

A most 64 éves férfi az 1992 és 1995 között dúlt boszniai háború idején szorosan együttműködött Ratko Mladiccsal, a hágai törvényszék által szintén perbe fogott volt boszniai szerb katonai vezetővel.

A bíróság által bizonyítottnak tekintett vád szerint Mladiccsal együtt tervezte meg és készítette elő az 1995. júliusi srebrenicai mészárlást, amelynek során mintegy 8 ezer bosnyák muzulmán férfit, illetve fiút gyilkoltak meg. A bíróság a halálos áldozatok számát illetően 4790 személy megölését találta kétséget kizáróan bizonyítottnak.

A hágai bírák – figyelembe véve azt, hogy Tolimir részt vett a srebrenicai és zepai térségben a bosnyákok lakosság teljes felszámolását célzó cselekményekben – megállapították a népirtás bűntettében való felelősségét. Azt is külön kimondták, hogy a hírszerzőfőnöknek kötelessége lett volna gondoskodni a hadifoglyok életének megvédelmezéséről, de e kötelességének nem tett eleget.

Zdravko Tolimirt 2007-ben fogták a boszniai szerb köztársaság területén, és átadták Hágának. Pere három évvel később kezdődött meg. Az ügyészek 130 tanút vonultattak fel a vád állításainak alátámasztására, köztük Tolimir néhány egykori munkatársát. Ő maga négy tanúval igyekezett bizonyítani ártatlanságát.