Az állami szférában dolgozók – a közalkalmazotti, közszolgálati jogviszonyban állók, továbbá a bírák, az ügyészek és a fegyveres szervezetek tagjai – a jövő év közepétől nem kaphatnak nyugdíjat és fizetést is egyidejűleg a parlament hétfői döntése alapján.

Az Országgyűlés 260 kormánypárti szavazattal, 60 ellenzéki nem ellenében fogadta el a költségvetést megalapozó törvénymódosításokat.

A jogszabály szerint a dupla ellátást jövő év április 30-ig kell bejelenteni a nyugdíjfolyósítónak. Július 1-jétől pedig már nem jár a nyugdíj annak, aki mellette dolgozik. Az öregségi nyugdíj szünetelése alatt a dolgozó továbbra is nyugdíjasnak minősül. Ha megszűnik a munkaviszonya, ezt igazolnia kell, és újra kapja a nyugdíját.

A kormány által korábban jelzett szándéknak megfelelően az ötezresnél népesebb települések adósságát az állam a jövő év első felében részben – 40-70 százalékig – átvállalja. A további eladósodás megelőzésére az önkormányzatok a jövő év első negyedévében nem vehetnek fel hitelt. Kivétel ez alól a likviditási, az adósságmegújító, a támogatást megelőlegező és a reorganizációs hitel.

A nemzetgazdasági tárca salátatörvénye tartalmazza a stabilitási törvény rosszabb makrogazdasági pályához igazítását, a kormány ugyanis a korábbi 2,2 helyett 2,7 százalékos deficitcélt ír elő 2013-ra. A jogszabály emellett módosítja az egyes adóbevételek fővárosi önkormányzat és kerületi önkormányzatok közötti megoszlását. Ennek értelmében – az érintett adónemek esetében – a fővárosi önkormányzat a bevételek 47 százaléka helyett 51 százalékában részesül, míg a kerületi önkormányzatok bevételi aránya 49 százalékra csökken.

Az elfogadott változtatások a pénzügyi tranzakciós-illetékfizetést is pontosítják, így a visszatérített jutalék- és díjbevételeket nem terheli majd az új teher. A Ház döntése egyben egyértelművé teszi, hogy az illeték hatálya alá tartoznak a külföldi székhelyű pénzforgalmi szolgáltatók magyarországi fióktelepei is.

Egy hétfőn benyújtott és elfogadott módosító indítvánnyal bekerült a jogszabályba, hogy a nem teljes adósságkönnyítésben részesülő önkormányzatoknál a konszolidáció pontos mértékének meghatározásához további vizsgálatra van szükség, ám ennek lefolytatására idén már nincs lehetőség, így az adósságrendezés 2013 június végéig történik meg.

Az államháztartási törvény kiegészül azzal a szabállyal, hogy az állam magyarországi székhellyel rendelkező bankban az alaptőke felemelésével, a központi költségvetésről szóló törvényben biztosított előirányzat terhére tulajdonosi részesedést szerezhet.

A Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. – az országos közutak építtetője – lehetőséget kap arra, hogy egyes önkormányzati beruházásoknál is eljárjon építtetőként.

Az adózás rendjéről szóló törvény módosítása kimondja, hogy az online kapcsolatra képes pénztárgép vásárlásához állami támogatás jár, de a részleteket külön jogszabály határozza meg.

A kisvállalati adó hatálya alá december 1. és január 15. között lehet bejelentkezni; az átlépés szándékát elektronikus úton az adóhatóság nyomtatványán lehet közölni. Az adóalany minden év december 1. és 20. között jelezheti, hogy a következő évben nem a kisvállalati adó szerint kíván adózni.