Május 31-ig meghosszabbította a kormány a SZÉP-kártyákra 2011-ben feltöltött összegek felhasználásának határidejét – tájékoztatta a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM).

Az eredeti szabály szerint a kibocsátást követő év végéig volt lehetőség a kártya alszámláin rendelkezésre álló pénz elköltésére.

Tekintettel azonban az idei év végén lejáró és decemberig még fel nem használt elektronikus utalvány nagyságrendjére, a mintegy 145 millió forintra, a kabinet úgy döntött, hogy a SZÉP-kártya kibocsátását követő második év május 31-ig meghosszabbítja az utalványok beváltási határidejét.

Így a 2011-ben feltöltött összegek idén december 31. helyett 2013. május 31-ig használhatók fel, a 2012-es juttatások pedig 2014. május 31-ig költhetők el szállás- és vendéglátóhelyeken, illetve szabadidő-szolgáltatásra – közölte az NGM.

A tárca közleménye szerint a határidő-hosszabbítással a kormány ösztönzi az előszezon vendégforgalmának növekedését is.

Hozzátették: a szabályozás új eleme, hogy ha a munkavállaló a meghosszabbított határidőn belül sem költi el a SZÉP-kártyára feltöltött keretet, akkor a kibocsátó a lejáratot követő 30 napon belül visszautalja a maradványösszeget a munkáltatónak, aki dönthet annak további felhasználásáról.