A vádirat ismertetésével hétfőn megkezdődött a büntetőper a sukorói telekcsere ügyében a Szolnoki Törvényszéken. Az eljárás öt vádlott ellen indult, és a tárgyalás során több mint száz tanút hallgat meg Sólyomváriné Csendes Mária bírói tanácsa.

A Szolnoki Törvényszéket az Országos Bírósági Hivatal elnöke jelölte ki az ügy tárgyalására.

Az ügyész által közel egy órán át ismertetett vádirat alapján a Központi Nyomozó Főügyészség különösen jelentős vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés bűntettének kísérletével vádolja elsőrendű vádlottként, Tátrai Miklóst, a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. (MNV. Zrt.) volt vezérigazgatóját, másodrendű vádlottként Császy Zsoltot, az MNV Zrt. volt értékesítési igazgatóját, harmadrendű vádlottként Markó Andreát, a Pénzügyminisztérium volt szakállamtitkárát és negyedrendű vádlottként F. Zsolt értékbecslőt. A másod- és a negyedrendű vádlottat, mint a cselekmény bűnsegédét vádolják.

V. Bálint ügyvéd ötödrendű vádlott ellen kétrendbeli közokirat-hamisítás bűntette a vád, míg a másod- és a negyedrendű vádlott esetében magánokirat-hamisítás is szerepel a vádpontok között.

Az állam képviseletében eljáró MNV Zrt. 2008. július 30-án kötött egy tervezett turisztikai beruházáshoz kötődő telekcsere szerződést egy külföldi befektetői csoport képviselőjével, Joav Blum izraeli-magyar üzletemberrel. A Központi Nyomozó Főügyészség ezzel összefüggésben 2009 áprilisában nyomozást indított. A Fővárosi Ítélőtábla 2011. június 13-án jogerősen semmisnek mondta ki a telekcsere-szerződést. Az ítélet szerint a szerződés érvénytelenítésével vissza kell állítani az eredeti állapotot. A mostani vádirat szerint a beruházással összefüggő telekcsere-szerződés teljesülése esetén 1,294 milliárd forint kár érte volna az államot.
A tárgyalás délután az elsőrendű vádlott Tátrai Miklós meghallgatásával folytatódik.

A vádirat délelőtti ismertetése után az elsőrendű vádlott, Tátrai Miklós meghallgatásával folytatódott. A Magyar Nemzeti Vagyonkezelő (MNV) Zrt. volt vezérigazgatója azt mondta a bíróságon, hogy ő és a többi vádlott nem követett el bűncselekményt, jogszerűen, az állam érdekében jártak el.

A Központi Nyomozó Főügyészség vádirata sem a valósággal, sem a nyomozati iratokkal nincs összhangban – jelentette ki Tátrai Miklós. A vádiratban leírtakat elfogadni nem tudja, és kénytelen arra gondolni, hogy az eljárásnak nem a valódi események feltárása a célja, hanem “a politikai igényeknek a kiszolgálása”. Ez a nyomozás azzal a céllal folyt ezeregyszáz napon át, hogy a baloldali kormányokat, vezetőiket, tagjaikat és kormányzati hivatalok vezetőit korrupciógyanús ügyekkel lehessen összefüggésbe hozni – tette hozzá. “Ez volt az az ügy, amikor az ügyészség a politika nyomában járva meggyanúsította Gyurcsány Ferencet, és mindent megtettek azért hogy a vádlottak padjára ültessék” – fogalmazott több mint kétórás vallomásában az elsőrendű vádlott.

Tátrai Miklós – akit a bíró többször figyelmeztetett, hogy a vádirati tényállással kapcsolatban nyilatkozzon – azt mondta: a ma már vitatott tranzakció előkészítésében az MNV-n belül számos szervezeti egység, harminc-negyven ember vett részt, a döntés az ő közös ismeretanyaguk alapján történt, és a javaslatot a vagyongazdálkodási tanács minden tagja elfogadta. Az ügyészség azonban csak azt a négyet vádolta meg, akinek a vád alá helyezése szükséges lett volna a volt miniszterelnök megvádolásához – mondta.

A tárgyalás – amely során több mint száz tanút hallgat majd meg Sólyomváriné Csendes Mária bírói tanácsa – január 9-én Tátrai Miklós további meghallgatásával folytatódik.