Az állami szerveknél érvényesítendő etikai irányelveket tartalmazó Zöld Könyvet készített elő a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium, amely a közszféra hivatásetikai normáit gyűjti egybe a korrupció elleni kormányzati küzdelem jegyében. A Könyvben megfogalmazott javaslatok védik a kormánytisztviselőket, javítják a szervezeten belüli viszonyok átláthatóságát és tájékozódási pontul szolgálnak az esetleges etikai dilemmák feloldása során. Az előterjesztés tervezet, amely majd a társadalmi egyeztetést követően kerül a kormány elé.

Az összehangolt etikai szabályozás elősegítése érdekében a Zöld Könyv alapján a közszolgálati hivatásrendi köztestületek, illetve a költségvetési szervek saját szervezetükre szabva készíthetik el saját hivatásrendi, illetve szervezeti etikai kódexüket. Az irányelvek útmutatásként szolgálnak.

A meglévő jogszabályok mellett a Zöld Könyv a köztisztviselők számára a hivatali munkavégzéssel kapcsolatos hasznos iránymutatásokat ad, melyek hétköznapi nyelven, közérthetően vannak megfogalmazva. Ezek az iránymutatások védik a tisztviselőket és segítik a korrupciós helyzetek kialakulásának megelőzését is, emellett pedig az állampolgároknak is hasznos információkat tartalmaznak például a jóhiszeműen átadott ajándékból eredő mindkét fél számára kellemetlenséggel járó félreértések megelőzésére.

A Könyv tizenhat olyan hivatásetikai követelményt fogalmaz meg, melyek mindenkire egyformán vonatkoznak. Ezek között van például az, hogy a tisztviselők feladataikat az alaptörvényhez hűen és elkötelezetten végzik el, nemzeti érdeket teljesítenek, felelősen, szakszerűen, pártatlanul dolgoznak az átláthatóságot biztosítva.

A vezetőknek további fontos követelményeknek kell megfelelniük, ezek pedig a példamutatás, munkatársaik támogatása, a következetes számonkérés és a szakmai szempontok érvényesítése. A Könyv leírja a közigazgatás vezető pozícióit betöltő személyektől elvárt magatartást, meghatározza, hogy a közszférában dolgozó személyek – szakmai függetlenségük megőrzése érdekében – főszabályként ajándékot nem fogadhatnak el, illetve arról is szól, miképpen kell eljárni a jogtalan előnyt felkínáló, vesztegetni szándékozó személyekkel szemben.

A Könyv arra is javaslatot tesz, hogy amennyiben valaki munkahelyváltás után nem a közszférában helyezkedik el, mennyi ideig nem veheti fel a kapcsolatot az állami szervvel a korábbi munkahelyén ellátott feladataihoz szorosan kapcsolódó témában. El kell kerülni ugyanis, hogy bárki a meglévő kapcsolataival visszaéljen az ügyintézés során.

A Kormány a közszféra hivatásetikai elveire vonatkozó javaslat megfogalmazásán túl az elvek gyakorlatban való átültetését képzési programok indításával is támogatni kívánja. A kormány megalakulása óta az elmúlt húsz év legintenzívebb korrupcióellenes intézkedéssorozatát hajtotta végre, mert elkötelezett abban, hogy az állam iránti bizalmat növelje, és minden rendelkezésre álló eszközzel garantálja a nemzeti vagyonnal és a közpénzekkel való felelős gazdálkodást, a korrupció felderítését és a bűnösök elszámoltatását.

A rendszerváltás óta először van kormányzati antikorrupciós program, amelynek végrehajtása is megkezdődött. Mind a jog, mind a közigazgatás, mind a gazdaság terén sor került a korrupció elleni küzdelemhez szükséges feltételek javítására. Ennek eredményeképpen Magyarország egy új fejezetet nyitott meg a korrupcióellenes harc terén. A szigorúbb szabályozás megteremtésén túl most már a megelőzésre is hangsúly kerülhet, hogy minél tisztább közigazgatás és minél tisztább közélet jöjjön létre. További részletek a kormány korrupcióellenes intézkedéseiről itt olvashatóak.