Úgynevezett indoklással ellátott véleményt küldött csütörtökön az Európai Bizottság Magyarországnak a vízügyi irányelv megsértése miatt indított kötelezettségszegési eljárásban, amely ezzel újabb szakaszba lépett.

Az Európai Bizottság azt kifogásolja, hogy Magyarország – Hollandiával együtt – árpolitikájában a brüsszeli testület megítélése szerint jelenleg nem gondoskodik a hajózási és árvízvédelmi célú víztározókkal összefüggő környezetvédelmi és vízgazdálkodási költségek megtérüléséről, továbbá Magyarország az ipari szereplők által saját célból kitermelt talajvíz költségeit sem hajtja be.

A bizottság a levélben ismét felszólítja Magyarországot, hogy vízügyi szabályozását hozza összhangba a vonatkozó uniós szabályokkal. A vízügyi irányelv értelmében a tagállamoknak olyan árpolitikát kell kialakítaniuk, amely figyelembe veszi a víz környezetvédelmi és készletgazdálkodási költségeit, és megfelelően ösztönöz a víz hatékony felhasználására – ismerteti a bizottság.

A közleményében rámutatnak: a vízszolgáltatások költségmegtérülésének fontos szerepe van abban, hogy az irányelv elérje célját, miszerint biztosítani kell a víz jó ökológiai és kémiai állapotát, a jogszabályt pedig fontos eszköznek tartja a vízkészleteknek az emberi tevékenységek általi terhelésének csökkentésében. A testület azt is ismerteti, hogy az uniós országok bizonyos feltételek teljesülése esetén eltekinthetnek attól, hogy a költségeket beépítsék az árakba, de nem hagyhatják teljesen figyelmen kívül a költségmegtérülés elvét.

A kötelezettségszegési eljárásokra vonatkozó uniós szabályok szerint Magyarországnak most két hónapja van, hogy eleget tegyen a bizottság felszólításának, azt követően a brüsszeli testület az luxembourgi Európai Bírósághoz fordulhat, hogy érvényt szerezzen követelésének.