A parlament előtt van egy törvénymódosítási javaslat, amely lehetővé tenné, hogy a korábban nyugdíjazott, de nem pereskedő bírák egy nyilatkozattal kérhessék szolgálati jogviszonyuk helyreállítását, és így rendelkezési állományba kerüljenek – mondta az Országos Bírósági Hivatal (OBH) elnöke a Székesfehérvári Törvényszék pénteki összbírói értekezletén.

Handó Tünde kiemelte: a javaslat szerint a kérelmet benyújtók bíróként teljesíthetnének szolgálatot továbbra is, valamint általános kártérítésben részesítenék azokat, akik nem szeretnének visszatérni a bírói állományba. Előbbiekkel kapcsolatban úgy fogalmazott, hogy “egyfajta tartalékok lesznek, és bíróként tevékenykedhetnek azoknál a felhalmozódott ügyeknél, ahol többleterőforrásra van szükség”.

Hozzátette, a visszatérő bírák nem dolgozhatnának a teljes rendelkezésre állási időben, hanem csak a bírók, az adott bírósági elnökök vagy – országos ügyekben – az OBH elnökének igényei szerint.

Handó Tünde emlékeztetett rá, hogy tavaly a 62 évre leszállított korhatár miatt 231 bíró vonult nyugdíjba, ám a törvényi rendelkezéseket az Alkotmánybíróság megsemmisítette, és 165-en munkaügyi pert indítottak. Ebből huszonhét per már jogerősen lezárult, és az érintetteket visszahelyezte Áder János köztársasági elnök.

Az OBH elnöke a bírósági titkárokkal kapcsolatban kifejtette, hogy mintegy négyszázzal nőtt a bírósági ügyintézők és titkárok létszáma. Korábban azt remélték, hogy a bírósági szervezetbe került 180 titkár a bírók érdemi munkáját tudja támogatni, de a szabálysértési peres ügyek teljesen lekötik energiájukat. Példaként említette, hogy a Székesfehérvári Törvényszék területén kétezerről több mint hatezerre emelkedett a szabálysértési peres ügyek száma tavaly.

Soós Gyula a Székesfehérvári Törvényszék elnöke a tavalyi tevékenységükről elmondta, hogy kevesebb volt a beérkező polgári- és büntetőperes ügyek száma, ezek zömét feldolgozták. Jelentősen emelkedett a peren kívüli ügyek száma, a szabálysértések esetében átlagosan 70-80 százalékkal. Kiemelte: az elsőfokú ügyek kilencven százalékát jogerősen befejezték, tíz százalék másodfokra került.

Soós Gyula közölte, hogy elnöki mandátuma február 28-án lejár, s mivel ez a második ciklusa volt, nem is pályázhatott ismét a tisztségre. A pénteki összbírói értekezleten résztvevői egyetlen jelöltről szavaztak: a Székesfehérvári Törvényszék elnöki posztjára nagy többséggel Gerber Tamást, a törvényszék polgári-gazdasági bíráját ajánlották.