Hét brit egyetem együttműködésével valamint az állami és a magánszféra közreműködésével szerzői jogi kutatóközpont alakult a Glasgow-i Egyetemen.

Centre for Creativity, Regulation, Enterprise and Technology (CREATe) néven egyetemi kutatóközpontot hoztak létre Glasgow-ban, amely az elkövetkezendő négy évben negyven olyan elemző projektet tervez végrehajtani, amely a digitális korszak szerzői jogi kihívásaira hivatott megoldásokat találni. A hét brit egyetem szakértőiből álló központ a kultúra, a gazdaság és a technológia szempontjait is elemezve a jogalkotók munkáját támogatja majd azzal, hogy megfelelő szakmai hátteret biztosít a szerzői jogot érintő szabályok előkészítéséhez. A projektek jogi, üzleti, gazdasági, technológiai, pszichológiai és kulturális elemzésekben jártas szakértők vezetésével indulnak, anyagi fedezetükre a brit kutatási tanácsok mintegy 5 millió fontnyi ráfordítás szolgál.

A CREATe vezetőjének kinevezett Martin Kretschmer professzor a központ megalakulása kapcsán hangsúlyozta, a digitális technológia terjedése rendkívüli lehetőségeket teremtett a kreatív iparágak számára, amelyek egyébként évente mintegy 60 milliárd fontot, azaz az Egyesült Királyság gazdaságának 6 százalékát, termelik ki. A digitális közegben a szerzői jogi kérdések egyre fontosabbá válnak. A professzor elmondta, hogy a kutatási adatok szerint a fiatalok 60-70 százaléka tölt le illegálisan zenei és filmes tartalmakat, ám közülük sokan legális vásárlók is egyidejűleg. Ez a helyzet Kretschmer szerint arra kényszeríti a producereket, hogy újragondolják üzleti modelljeiket – írja az Adavanced Television portál.

A program további részt vevő szakértői hangsúlyozták, a kreatív ipar stabil működése rendkívül fontos gazdasági tényező, épp ezért elengedhetetlen, hogy a jogalkotók és iparági szereplők mind jobban megértésék azokat a kihívásokat, amelyeket a digitális átalakulás jelent, és amelyekre a szerzői jogi jogszabályokban is reflektálni kell.