Az idei év eddigi Magyar Közlönyei számos kormányrendeletet és ágazati jogszabályt tartalmaznak. Írásunk az idei évben közzétett 47 kormányrendelet szubjektív áttekintése.

2/2013. (I. 4.) Korm. rendelet A Tüskecsarnok beruházáshoz kapcsolódó uszodafejlesztés programmal összefüggő közigazgatási hatósági ügyek kiemelt jelentőségű üggyé nyilvánításáról és az eljáró hatóságok kijelöléséről. A rendelettel a kormány kiemelt jelentőségűvé nyilvánította a XI. kerületében lévő Tüskecsarnokhoz kapcsolódó uszodafejlesztéssel összefüggő közigazgatási hatósági ügyeket, és kijelölte az eljáró hatóságokat. A kiemelt jelentőségű ügyekben hozott hatósági döntés fellebbezésre tekintet nélkül végrehajtható. A kormány célja, hogy a Tüskecsarnok mellett az úszó- és vízi sportok számára egy olyan uszodát hozzon létre, amely egyúttal a diáksportot is jól szolgája majd.

6/2013. (I. 18.) Korm. rendelet A piacfelügyeleti tevékenység részletes szabályairól. A jogszabály meghatározza a piacfelügyeleti hatóságokat (ilyen például a az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat Országos Tisztifőorvosi Hivatala a fővárosi és megyei kormányhivatalok népegészségügyi szakigazgatási szervei, az Egészségügyi Engedélyezési és Közigazgatási a Gyógyszerészeti és Egészségügyi Minőség- és Szervezetfejlesztési Intézet, Magyar Bányászati és Földtani Hivatal, a Magyar Kereskedelmi Engedélyezési Hivatal a rendőrség szervei BM Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatósága stb.). Meghatározza a forgalmazott termékekre vonatkozó biztonságossági és megfelelőségi követelményeket, leírja a piacfelügyeleti tevékenységre vonatkozó szabályokat. Tartalmazza a nehezen felismerhető és ezért veszélyes termékekre vonatkozó különös rendelkezéseket és az importtermék ellenőrzésére vonatkozó rendelkezéseket is.

10/2013. (I. 21.) Korm. rendelet A közszolgálati egyéni teljesítményértékelésről. A közszolgálati tisztviselők teljesítményértékelésének kötelező elemei mellett, a jogszabály meghatározza a teljesítményértékelés ajánlott elemeit, azok alkalmazását és definícióját. Leírja az értékelés különös eljárási szabályait a közszolgálati tisztviselők, valamint a hivatásos állomány tagjainak vonatkozásában. Tartalmazza az értékelt személy jogaira, az értékelő megbeszélésre, és az önértékelésre vonatkozó szabályokat. Meghatározza az értékelő vezető személyére alkalmazandó rendelkezéseket és a teljesítményértékeléshez minősítéshez fűződő jogkövetkezményeket is. A rendelet 2013. július 1-jén lép hatályba.

15/2013. (I. 28.) Korm. rendelet A Schengeni Információs Rendszer második generációja keretében történő információcsere részletes szabályairól, valamint az egyes kapcsolódó kormányrendeletek módosításáról. A Schengeni Információs Rendszer második generációja (SIS II) személyekkel és tárgyakkal kapcsolatban figyelmeztető jelzéseket tartalmazó információs rendszer lesz. A kormányrendelet a SIS II-höz kapcsolódó információcserét szabályozza, tartalmazza a figyelmeztető jelzések kezelésének rendjére, elhelyezésükre, velük kapcsolatos eljárásokra vonatkozó szabályokat.

20/2013. (I. 30.) Korm. rendelet A mozgásában korlátozott személy parkolási igazolványáról szóló 218/2003. (XII. 11.) Korm. rendelet módosításáról. A rendelet kibővíti az eljáró hatóságok körét a Közigazgatási és Elektronikus Közszolgáltatások Központi Hivatalával. Az igazolvány kiadásának ügyintézési határidejét 15 napban határozza meg. Tartalmazza az elektronikus ügyintézés szabályait az igazolvány kiadásával kapcsolatban.

24/2013. (II. 5.) Korm. rendelet A nemzeti felsőoktatási kiválóságról. A jogszabállyal a kormányzati cél, hogy elismerje az intézmények és az egyének tudományos, művészeti, teljesítményét, meghatározza ezek támogatási alapelveit. A rendelet leírja a kiválóság feltételeit és mibenlétét, a minősítés szempontjait intézményi és egyéni szinten egyaránt.

27/2013. (II. 12.) Korm. rendelet A szabad vállalkozási zónák létrehozásának és működésének, valamint a kedvezmények igénybevételének szabályairól. A rendelettel kormány az ország leghátrányosabb helyzetű térségeiben található településeket szabad vállalkozási zónává nyilvánítja. A szabad vállalkozási zónákban működő, valamint betelepülő vállalkozások többlettámogatást igényelhetnek a foglalkoztatás-bővítés, az új munkahelyek teremtésének ösztönzésére. A szabad vállalkozási zónává történő kijelölés 5 évre szól.

39/2013. (II. 14.) Korm. rendelet A dohánytermékek előállításáról, forgalomba hozataláról és ellenőrzéséről, a kombinált figyelmeztetésekről, valamint az egészségvédelmi bírság alkalmazásának részletes szabályairól. A rendelet meghatározza a dohánytermékek gyártásának, importálásának és az Európai Unió más tagállamából való behozatalának feltételeit, a dohánytermékek kátrány, nikotin és szén-monoxid tartalmának határértékeit, a cigarettákon, csomagolásukon alkalmazandó jelöléseket, a kombinált figyelmeztetés megjelenési formáját. Tartalmazza az egészségvédelmi bírságra vonatkozó szabályokat és a fogalomba hozatal szabályait. A dohánytermékek piacfelügyeletének szabályai mellett meghatározza az adatszolgáltatásra vonatkozó kötelezettségeket is.

40/2013. (II. 14.) Korm. rendelet Az állatkísérletekről. A jogszabályban szerepelnek az állatkísérletben felhasználható állatokra vonatkozó rendelkezések. A jogszabály meghatározza az állatkísérletre vonatkozó általános szabályokat (mint amilyenek például, hogy az a „kísérlet választandó, amelyik minél kevesebb állat felhasználását igényeli, a fájdalomra, szenvedésre, kínra és maradandó egészségkárosodásra legkevésbé érzékeny állatok felhasználásával történik, a legkevesebb fájdalmat, szenvedést, kínt vagy maradandó egészségkárosodást okozza; valamint a legnagyobb valószínűséggel vezet kielégítő eredményre”). Szabályozza a rendelet a tenyésztőkre, beszállítókra, felhasználókra vonatkozó engedélyezéseket, a kísérleti létesítményekre, berendezésekre vonatkozó követelményeket, valamint az állatok tartására vonatkozó követelményeket is. Leírja az állatok nyilvántartására szállítására, az alkalmazott személyzetre vonatkozó szabályokat, valamint rendelkezik az állatkísérleti tevékenységgel kapcsolatos engedélyezési eljárásról.

(Feldolgozott Magyar Közlönyök: 2013/1 – 2013/27)