Az építési vállalkozói díjnak tartalmaznia kell az építőipari rezsióradíj alapján számított munkadíjat, amelyet a közbeszerzéseknél vizsgálnia kell az ajánlatkérőnek – ezek a szabályok is szerepelnek a kormány honlapján olvasható rendelettervezetben, amelynek fő célja, hogy megakadályozza az építőipari lánctartozás kialakulását.

A rezsióradíjat az építésügyért felelős miniszter hirdeti ki, az Építőipari Ágazati Párbeszéd Bizottság ajánlása alapján. A közbeszerzéseknél a rendelet majdani hatályba lépését követő 10. nap után indult eljárásoknál kell alkalmazni a rezsióradíj vizsgálatát.

Egy cég csak akkor végezhet építési kivitelezést, ha a (rész)tulajdonosa vagy pedig vezető tisztségviselője nem volt tulajdonosa vagy vezetője olyan kivitelező cégnek, amely hatósági vagy bírósági határozaton alapuló fizetési kötelezettségének nem tett eleget.

Ugyanez a szabály ismétlődik meg, a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara általi nyilvántartás megtagadásánál. Aki a bejelentkezést megelőző 5 éven belül maradt adós – mint tulajdonos, vagy vezető – annak a cége nem regisztrálható a kamaránál. Enélkül pedig nem lehet kivitelező.

Külön felsorolás található a tervezetben arról, hogy mikor vonja vissza a kamara a kivitelezési jogosultságot. Például akkor, ha a cég megsérti a szakma szabályait, így például a munkaügyi és a munkavédelmi előírásokat.

A rendelet tervezete megengedi az építési napló elektronikus vezetését. A fővállalkozó e-főnaplót, míg az alvállalkozó e-alnaplót vezet. Szintén elektronikusan történik a teljesítés igazolása, valamint a műszaki átadás-átvétel is.

Az építési munkaterületet a fővállalkozó akkor adja át a megrendelőnk, ha a teljesítés igazolása, valamint a számla kiállítása után megkapta a járandóságát. Amennyiben a megrendelő és a fővállalkozó közötti vita hátráltatja a munkaterület átadását, a fővállalkozó jogorvoslatot kezdeményezhet, illetve szakértői szervezet szakvéleményét kérheti.