A nyomozástól a bírósági tárgyalásig gyermekbarát rendszert kell kialakítani, hiszen a fiatalkorúak első találkozása az igazságszolgáltatással sokszor az egész életükre hatással lesz – hangoztatták a szakemberek a témában tartott pénteki debreceni konferencián.

Balla Lajos, a Debreceni Ítélőtábla elnöke a táblabíróságon tartott szakmai napon kiemelte: nemcsak a büntetőjog területén, hanem az egész jogrendszer tekintetében szemléletváltásra van szükség azért, hogy a sértettek megfelelő bánásmódban részesüljenek, és később ne váljanak maguk is bűnözővé.

Frech Ágnes, a Fővárosi Bíróság volt büntetőkollégium-vezetője előadásában bemutatta azokat az eszközöket, amelyek segítenének javítani a fiatalokkal szembeni bánásmódon. Ezek között volt az ügyek gyorsítása, az életkornak megfelelő nyelvezet használata az eljárásban, az áldozatsegítés és a bírói szint elkerülése. Mint mondta, a rendőrségen, az ügyészségen és a bíróságokon is szakembereket kell képezni, és később kijelölni őket a gyermekek mellé. Szorgalmazta, hogy soronkívüliséget élvezzenek azok az ügyek, amelyekben gyermek is érintett.

A Debreceni Ítélőtábla illetékességi területéről és Békés megyéből érkezett bírák, ügyészek és ügyvédek alkotta hallgatóság figyelmét felhívta a zárt kihallgatások biztosítására fiatalkorúak esetében. Megítélése szerint ugyanis csak hátráltatja a trauma feldolgozását az, ha többször is fel kell azt idéznie egy gyermeknek – tanúként vagy sértettként -, különösen a bíróság nyilvánossága előtt. Biztatónak mondta, hogy 2007 és 2011 között jelentősen nőtt a közvetítői eljárással lezárt ügyek száma, miként a vádhalasztás is.

Frech Ágnes a megelőzés szükségességét indokolva több statisztikai adatot ismertetett, köztük azt, hogy az áldozattá váló gyermekek 53 százalékkal nagyobb arányban válnak később maguk is bűnelkövetővé.

Vaskuti András, a Kúria bírája a fiatalkorúak bíróságának visszaállítását szorgalmazta. A gyermekbarát igazságszolgáltatás megteremtését szerinte nem segítette az új Btk.-ban az, hogy 12 évre szállították le a büntethetőség korhatárát, és hogy lehetővé tették a fiatalkorúak elzárását. Problematikusnak nevezte azt is, hogy a törvényhozók nem fektettek elég hangsúlyt a nevelő jellegű szankcionálásra. Ugyanakkor előremutatónak mondta ezen a téren a gyermekbarát meghallgatószobák kialakításának megkezdését.

Kapcsolódó cikk:

Év végére minden megyében lesz gyermekbarát meghallgatószoba – Konferencia a bűncselekmények áldozatainak világnapja alkalmából →