Viktor Janukovics ukrán elnök vasárnap rendeletben megkegyelmezett Jurij Lucenko bebörtönözött volt belügyminiszternek.

Julija Timosenko volt kormányfő egykori belügyminiszterét 2010 végén tartóztatták le. Tavaly februárban négy év szabadságvesztésre ítélték hűtlen kezelés és hivatali visszaélés miatt. Egy későbbi perben még további két évet kapott szintén hivatali visszaélés miatt. Ha Lucenko most nem részesült volna kegyelemben, leghamarabb csak 2014 végén helyezték volna szabadlábra.

Az államfő mellett működő kegyelmi bizottság terjesztette Janukovics elé a kegyelmi javaslatot. Az elnök által aláírt rendeletben még további öt elítélt kapott kegyelmet, köztük Heorhij Filipcsuk, Timosenko volt környezetvédelmi minisztere, akit tavaly ítéltek börtönbüntetésre hivatali visszaélés vádjával.

Az állami büntetés-végrehajtás sajtószolgálata szerint az érintetteket vasárnap reggel kiengedték a börtönből.

Több nemzetközi szervezet, köztük az Európai Unió is több ízben sürgette a kijevi vezetést, hogy engedje szabadon a politikai bebörtönzötteket, köztük elsősorban Janukovics fő politikai riválisát, Julija Timosenkót és a volt belügyminisztert. Jurij Lucenkónak azonban megfigyelők szerint messze nincs akkora politikai befolyása az ukrán közéletben, hogy szabadon engedése veszélyt jelentene Viktor Janukovics elnök hatalmára.

Jurij Lucenko egyébként egészségi – gyomor- és bélrendszeri – problémákkal küzd, január végén megműtötték.

Uniós vezetők üdvözlik Lucenko szabadon bocsátását

Stefan Füle, az Európai Bizottság szomszédságpolitikáért és bővítésért felelős tagja és Martin Schulz, az Európai Parlament elnöke is üdvözölte vasárnap, hogy Jurij Lucenko volt ukrán belügyminiszter elnöki kegyelemben részesült.

A német szociáldemokrata Schulz két üzenetet is közzétett az egyik népszerű internetes mikroblog oldalon. Az elsőben egyik elődjének, az ír Pat Coxnak és a korábbi lengyel elnöknek, Aleksander Kwasniewskinek fejezi ki háláját, amiért az Európai Parlament különmegbízottjaiként közben jártak Viktor Janukovics ukrán államfőnél, hogy részesítse kegyelemben Lucenkót. Következő üzentében pedig Schulz igazságos és független igazságszolgáltatás létrejöttét sürgette Ukrajnában, Lucenko szabadon bocsátását pedig a jó irányba tett lépésként értékeli.

Nem sokkal később az EP-elnök hivatala közleményt is kiadott, amelyben Schulz azt is tudatja: “folytatódnak az erőfeszítések az ukrán hatóságok által továbbra is fogvatartott Julija Timosenko körülményeinek javítása és ügyének rendezése érdekében”.

Stefan Füle bővítési biztos ugyanazon a mikroblog oldalon tette közzé üzenetét, ahol az EP-elnök is.

“Végre! Üdvözlöm, hogy Lucenko kegyelmet kapott. Ez az első, de fontos lépés, hogy leszámoljunk a szelektív igazságszolgáltatással” – fogalmatzott rövid üzenetében a cseh politikus.