A Felszámolók és Vagyonfelügyelők Országos Egyesülete (FOE) sajnálattal vette tudomásul, hogy a jogszabályalkotó előzetesen nem egyeztetett a szakma jövőjét és a jelenleg működő szervezetek továbbműködését alapvetően meghatározó jogszabályok módosításának szándékáról – reagált a FOE a módosított felszámolói névjegyzékről szóló kormányrendeletre és a kapcsolódó pályázati felhívásra.

A FOE csütörtöki közleményében ismerteti: jelenleg Magyarországon több mint 40 ezer felszámolási eljárás van folyamatban, amelyekben mintegy 400 milliárd forint értékű vagyont kezel az a 108 gazdasági társaság, amelyek a szigorú jogszabályi feltételeknek eleget téve erre jogosultak, és szerepelnek a Közigazgatási és Igazságügyi Hivatal (KIH) által vezetett felszámolók névjegyzékében.

A felszámolók érdekképviselete – amelynek az összes, jelenleg a névjegyzékben szereplő felszámoló szervezet tagja – bízik abban, hogy a jogalkotó kész megadni a jogállami működés kereteivel és a jogbiztonsággal összhangban lévő magyarázatot és reméli, hogy egyben széles körű társadalmi és szakmai egyeztetési lehetőséget biztosít a kormányrendelet módosításának és az új pályázati szempontrendszer felülvizsgálatának érdekében – írja közleményében a szervezet.

A FOE és tagszervezetei a közlemény szerint április 9-én értesültek arról, hogy a kormány a felszámolói névjegyzék megújítására kiírt pályázati felhívást – négy és fél hónapos elbírálási időt követően, az eredményhirdetés előtt két héttel – indoklás nélkül visszavonta.

A jogalkotó a felszámolók névjegyzékének megújítását a fizetésképtelenségi eljárások növekvő ügyszámával, az európai értelemben vett szabad piaci elvekkel, továbbá a szakmaiság, átláthatóság, ellenőrizhetőség megteremtésének szándékával indokolta.

A pályázatok elkészítésére 4 hónap állt rendelkezésre, eredeti beadási határideje 2012. december 1-je volt. Az akkor hatályos kormányrendelet az elbírálási időt 5 hónapban határozta meg, mely alapján a beérkezett – hivatalosan is megerősített – 278 érvényes pályázat értékelésének eredményét legkésőbb 2013. május 1-jéig kellett volna a kihirdetni.

A pályázatok értékelését a jogszabályban meghatározott és erre a célra felállított 9 tagú bíráló bizottság megkezdte, melyben a FOE három tanácskozási jogú szakértővel képviselte a felszámolói közösséget.

A FOE a Magyar Közlöny 2013. április 12-én megjelent számából értesült a felszámolók névjegyzékéről szóló kormányrendelet jelentős módosításáról. A módosított jogszabály alapján a részletes pályázati felhívást 2013. április 15-ig (tehát 3 napon belül) kellett kiírni. A pályázati felhívást (szintén jelentősen megváltozott tartalommal) a kormány 2013. április 15-én közzé is tette.

A pályázat visszavonása, a kormányrendelet módosítása és a részletes pályázati felhívás megjelenése 5 munkanap leforgása alatt történt, ami azt bizonyítja, hogy a pályázat visszavonása és ismételt kiírása már egy korábban előkészített munka eredménye – írja a FOE.

Az egyesület közleménye szerint sajnálattal vette tudomásul, hogy a felelős jogszabályalkotó (a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium, KIM), illetve a névjegyzéket vezető szerv (a KIH) semmilyen tájékoztatást nem adott a FOE részére a szakma jövőjét, és a jelenleg működő szervezetek továbbműködését alapvetően meghatározó jogszabályok módosításának szándékáról, előzetes egyeztetésre nem került sor.

“Különösen értetlenül áll a FOE a kormány lépésével szemben, tekintve, hogy a FOE és a KIM 2011. november 15-én a KIM felkérésére – több más szakmai szervezettel együtt – Stratégiai Együttműködési Megállapodást írtak alá ünnepélyes keretek között, nagy sajtóérdeklődéssel övezve” – fűzi hozzá a szervezet.

A visszavont pályázati felhívás alapján – 2012. december 1-jéig – a pályázó cégek egyenként mintegy 300-500 oldalas, bonyolult és részletes szempontrendszer alapján kidolgozott, jelentős anyagi ráfordítással is járó megalapozott szakmai anyagot nyújtottak be, amelyek elbírálására a közigazgatási hatósági eljárás és szolgáltatás általános szabályairól szóló törvény (Ket.) rendelkezéseit kellett volna alkalmazni.

A szervezet kiemeli: az eredeti pályázat összeállítására 4 hónap állt rendelkezésre, míg az új kiírás alapján erre mindösszesen 2 hónapot kaptak (az új beadási határidő 2013. június 15.), az elbírálási idő ugyanakkor változatlanul 5 hónap maradt.

Míg az eredeti pályázat közel 75 százalékban objektív – konkrét pontszámmal értékelhető -, illetve közel 25 százalékban szubjektív – bizonyos ponthatáron belül, a bíráló bizottság döntése alapján értékelhető – elemeket tartalmazott, addig az új pályázati kiírásban a meghatározó rész szubjektív elemekből áll. A szubjektív elemek pontozási módszeréről az új pályázati felhívás jórészt hallgat.

A FOE ugyancsak kifogásolja, hogy a felszámolók érdekképviseletének szakértői jelenlétét a bíráló bizottságban a jogszabályalkotó indoklás nélkül eltörölte; az új pályázatok elbírálásánál a FOE által delegált tagok még tanácskozási joggal sem vehetnek részt. Az egyesület úgy véli, hogy a szakmai szempontok elbírálásakor a független szakértőként részt vevő, csak tanácskozási jogkörrel bíró FOE képviselők véleménye elengedhetetlen az egyébként a felszámolói szakmát kevésbé ismerő, más szakértői körökből, illetve központi közigazgatási szervek által kinevezett bizottsági tagok megalapozott értékítéletéhez.