A hiteladósok szélesebb köre veheti igénybe a nemzeti eszközkezelő segítségét a parlamentben hétfőn elfogadott törvénymódosítás eredményeként.

Németh Lászlóné nemzeti fejlesztési miniszter előterjesztése alapján azon devizahitelesek előtt is megnyílik az eszközkezelő programjában való részvétel lehetősége, akiknek tavaly adódtak fizetési nehézségeik. Az ügyfélpanaszokra hivatkozó indoklás szerint ugyanis több adós azért nem igényelhette az eszközkezelő támogatását, mert 2012. január 1-jén még nem állt fenn a fél éven túli tartozása.

Emellett az eszközkezelő Budapesten és a megyeszékhelyeken legfeljebb 20, egyéb településeken maximum 15 millió forint forgalmi értékű ingatlanokat vásárolhat meg bajba jutott tulajdonosaiktól: mindkét esetben 5-5 millió forinttal nő az eddigi értékhatár. Így nem csak a legelesettebbek, hanem azok is résztvevői lehetnek a programnak, akik reálisan élhetnek visszavásárlási jogukkal – áll az indoklásban.

A törvénymódosítás célja, hogy 2014-re feltölthető legyen a korábban meghatározott 25 ezres ingatlankeret, másrészt hogy a rendszer igazságosabbá váljon.

A jogszabályt – amely a kihirdetését követő 15. napon lép hatályba – a kormánypártok mellett a Jobbik is megszavazta, míg az MSZP képviselői tartózkodtak.