A bírósági szervezet átláthatóságára más szervezetekkel, hatóságokkal összehasonlítva kevés példa van – mondta Handó Tünde, az Országos Bírósági Hivatal (OBH) elnöke pénteken Szekszárdon.

A hivatal elnöke a Szekszárdi Törvényszéknek az elnöki pályázatokat véleményező összbírói értekezletével egy időben tartott sajtótájékoztatón fontosnak nevezte, hogy egy szervezet ilyen demokratikusan működjék, ennyire figyelembe vegye a véleményeket, mint a bíróságok.

Mint mondta, a törvényszéki elnöki pályázatok, majd az azt követő meghallgatások jegyzőkönyvei is nyilvánosak. A 430 bírósági vezető közül 106 tartozik az elnöki kinevezési jogkörbe; eddig az idesorolt vezetők mindegyike hozzájárult pályázatuk nyilvánosságához.

Kérdésre válaszolva megjegyezte: nem mindig azt a pályázót nevezi ki, aki leginkább bírja a bírák bizalmát; “van, amikor el kell térnem a többség véleményétől” – mondta. Példaként a Fővárosi Törvényszék egy kollégiumvezető pályázatát említette, amikor a kisebb támogatottságú pályázó mellett döntött, azért, mert megítélése szerint tőle várható az ügyek gyorsabb lezárása.

Handó Tünde beszámolt arról, hogy a Szekszárdi Törvényszék elnöki tisztére első alkalommal ketten pályáztak, a bírók többségének támogatását elnyerő elnökhelyettes, Csullag Józsefné esetében azonban hozzátartozó miatti összeférhetetlenség állt fenn. A másik pályázó Hauszmann-né Szőke Rita, a törvényszék büntetőkollégiumának vezetője volt.

Az összeférhetetlenség alóli felmentés akkor elnöki jogkör volt, a felmentést jelenleg az Országos Bírói Tanács hatásköre – tette hozzá.

Csullag Józsefné közölte: második alkalommal hárman pályáznak az elnöki tisztre, a két korábbi pályázó mellett Nagy László, a polgári-gazdasági-közigazgatási kollégium vezetője is benyújtotta pályázatát. A törvényszék korábbi elnöke, Soós Miklós, akit 2012. július 1-vel nyugdíjaztak, nem kérte visszahelyezését.

Az OBH elnöke arra is kitért, hogy a 2012-ben a Fővárosi Törvényszékről áthelyezett 42 ügyből 21 befejeződött, ami “komoly eredmény”. Mind a büntető-, mind a gazdasági ügyek gyorsabban haladnak, mint ha a Fővárosi Törvényszéken vagy Fővárosi Ítélőtáblán maradtak volna – fűzte hozzá.

Azt is elmondta: a felmentett 231 bíró közül 111-en nyilatkoztak eddig, közülük 30 bíró szeretné folytatni a bírói munkáját.