Életfogytig tartó fegyházbüntetéssel sújtotta a Pécsi Törvényszék hétfőn első fokon, nem jogerősen azt a férfit, aki 2011 augusztusában több lövéssel megölte barátnőjét és annak új szerelmét a baranyai Romonyán.

A bíróság Antal Gábor vezette tanácsa Bereczki Sándort előre kitervelten, több emberen elkövetett emberölésben találta bűnösnek, és rendelkezett arról, hogy a férfi a legkorábban harminc év múlva bocsátható feltételesen szabadságra.

A képzett sportlövő, a korábban egy pécsi cég logisztikai igazgatójaként dolgozó, 45 éves vádlott 2010 tavaszán ismerkedett meg ügyvéd barátnőjével, de kapcsolatuk egy év múlva megromlott. A nő egy paksi ügyvéddel létesített szerelmi viszonyt.

Amikor a vádlott véletlenül találkozott velük egy pécsi cipőboltban, s megsejtette, hogy az általa még mindig szeretett nőnek új barátja van, úgy döntött, elégtételt vesz.

A férfi 2011. augusztus 31-én “szertartásszerűen” készült fel tettére. Fekete ruhába öltözött, bakancsot húzott, pisztolyt, két tárat, százötven lőszert, kést és távcsövet vett magához, autóba ült, majd a nő romonyai házához ment. Átugrott a kerítésen, betört az épületbe, s ott a kamrában elrejtőző nőt és annak új szerelmét az ajtón keresztül leadott lövésekkel megsebesítette.

Amikor a két ember látta, hogy a kamraajtó nem védi meg őket, előjöttek. A vádlott fejlövéssel végzett a férfival, a menekülni próbáló nőt pedig lábon lőtte, majd miután tárat cserélt és azt mondta neki, “úgyis meghaltok mind a ketten!”, az udvaron halálosan megsebesítette. Az orvos szakértő véleménye szerint a férfit hét, a nőt négy találat érte.

Amikor a vádlott meglátta a helyszínre érkező körzeti megbízottat és a polgárőröket, bezárkózott a házba, majd felhívta rendőrséget, és elmondta, mit tett. Azt is mondta, hogy véget vet az életének, de végül kiment az épületből, és megadta magát a rendőrség akciócsoportjának.

A bíróság nem fogadta el a vádlott azon védekezését, hogy a vele sértőn beszélő “vetélytársával” erős felindulásból végzett, a nőt pedig vétlenül lőtte meg, amikor rálépett egy mobiltelefontokra és azon megcsúszott.

A büntetőtanács a büntetés kiszabásánál súlyosító körülményként vette figyelembe azt, hogy a vádlott az emberölés többszörösen minősített esetét követte el, illetve volt már büntetve gazdasági bűncselekmény elkövetése miatt. Enyhítő körülményként értékelte, hogy kiskorú gyermeke van, valamint a barátnője magatartását is, azt, hogy a nő rendre elodázta a kettejük problémáit tisztázó beszélgetéseket, ami fokozta a férfi indulatát.

Antal Gábor bíró az ítélet indoklásában kitért arra: a vádlott korábban fegyverével megfenyegette volt feleségét és később meggyilkolt barátnőjét is, előbbi kapcsán eljárás indult ellene, amelyet később megszüntettek. A bíró úgy vélte, ezek után “hiba volt”, hogy a férfinál fegyver maradhatott.

Az ítélethirdetés után az ügyész a különös kegyetlenség minősítés megállapítása és a feltételes szabadságra bocsátás kizárása érdekében fellebbezett, a vádlott és védője három nap gondolkodási időt kért, így az ügy a Pécsi Ítélőtáblán folytatódik.