Távozott tisztségéből az amerikai adóhivatal (IRS) megbízott vezetője – jelentette be helyi idő szerint szerda este a Fehér Házban az amerikai elnök.

Barack Obama elmondta: Jack Lew pénzügyminiszter lemondásra szólította fel Steven Millert, az IRS ügyvivő igazgatóját, aki eleget tett a kérésnek, benyújtotta lemondását, amelyet a tárcavezető elfogadott.

Obama “megbocsáthatatlannak” nevezte az IRS-nél leleplezett visszaéléseket, és kijelentette: minden tőle telhetőt megtesz, hogy hasonló esetek ne többé ne fordulhassanak elő. Az elnök hangsúlyozta: ragaszkodik hozzá, hogy ezeket biztosítékok zárják ki a jövőben. Készségét fejezte ki, hogy ezzel kapcsolatban együttműködjön a kongresszussal.

“Az amerikaiak joggal dühösek az ügy miatt és én is dühös vagyok” – jelentette ki az elnök.

Szavai szerint a bizalom helyreállítása érdekében az adóhivatalban új vezetésre van szükség és meggyőződését fejezte ki, hogy a történtek helyrehozhatók.

Egy kedden nyilvánosságra hozott belső vizsgálat hivatalosan is megerősítette, hogy az adóhivatal 2010-től kezdődően célzott és pótlólagos vizsgálatnak vetett alá csaknem 300 olyan konzervatív nonprofit csoportot, amely adómentességet igényelt.

Lapjelentések szerint egyébként Millert az adóhivatalban már 2012 tavaszán tájékoztatták a visszaélésekről, akkor, amikor még az IRS helyettes vezetője volt. A lemondásra kényszerített tisztségviselő, aki november óta állt megbízottként az adóhivatal élén, nem válaszolt a republikánus kongresszusi képviselőknek a célzott vizsgálatokkal kapcsolatos tájékoztatási kérelmeire.

A CNN értesülése szerin egyébként a nap folyamán korábban Miller egy, az ügyben vizsgálódó kongresszusi politikusokkal folytatott tanácskozáson az állította, hogy az adóhivatalnál azonosították azt a két “lator” munkatársat, akik “nyílt agresszivitással” kezelték a konzervatív csoportok adómentességi kérelmét. A volt biztos szerint az érintetteket már “megfegyelmezték”.

Republikánus kongresszusi vezetők szerint az üggyel kapcsolatban felmerült az Obama-kormányzat esetleges büntetőjogi felelőssége is.

“A kérdésem az, hogy ki kerül börtönbe ezzel a botránnyal kapcsolatban” – jelentette ki John Boehner, a képviselőház republikánus elnöke.

Eric Holder igazságügyi miniszter kedden nyomozást rendet el az ügyben, a képviselőház egyik bizottságában pedig már pénteken meghallgatást tartanak az egy hete kirobbant botránnyal kapcsolatban. Szerdán a szenátus mind a 45 republikánus tagja közös levélben sürgette a kormányzatot, hogy haladéktalanul működjön együtt a kongresszusi vizsgálatokkal.

Az Egyesült Államokban az adótörvénykönyv 501-es paragrafusa c pontjának 4. bekezdése rendelkezik az adómentességet élvező nonprofit szervezetekről, köztük a “super PAC”-ekről is. Ezen csoportok száma ugrásszerűen megnőtt azt követően, hogy a legfelsőbb bíróság 2010-ben határozatott hozott az úgynevezett Citizens United-ügyben. A testület ugyanis engedélyezte az ilyen csoportoknak, hogy korlátlanul költhessenek politikai hirdetésekre a választási kampányokban. A megkötés annyi, hogy konkrét jelöltek vagy pártok mellett nem kampányolhatnak, “társadalom jólétének ügyei” mellett azonban igen.

A The Washington Post emlékeztetett arra, hogy a Fehér Ház a Watergate-botrány után elfogadott tilalom értelmében adóügyekben közvetlenül nem kérhet felvilágosítást az IRS-től. Noha ilyen kérdésekben az elnöki hivatalnak van lehetősége megkeresni a pénzügyminisztériumot, de sem a tárca, sem az adóhivatal nem szolgáltathat ki a számára konkrét adóalanyokkal kapcsolatos információt. A Fehér Ház hatásköréhez csak az IRS biztosának és az ő vezető tanácsadójának kinevezése tartozik, az adóhivatal többi munkatársa köztisztviselő.

Barack Obana egyébként bejelentette, hogy csütörtökön sajtótájékoztatót tart. Ezen a várakozások szerint az IRS-botrány mellett az AP hírügynökség munkatársainak titkos hatósági lehallgatásával, valamint a bengázi amerikai diplomáciai képviselet elleni terrortámadás kormányzati kommunikációja körüli heves vitával is foglalkozik majd.