2013. július 1-jétől szüneteltetik a közszférában nyugdíj mellett dolgozók nyugdíjának folyósítását mindaddig, amíg a munkaviszonyuk fennáll. Az ombudsman szerint a nyugdíjszabályok ilyen változtatása szemben áll a tulajdonhoz való joggal, a vagyoni értékű jogok védelmével, ezért a módosítás megsemmisítését kérte az Alkotmánybíróságtól.

A nyugdíjszabályok változását követően nagyszámú panasz érkezett az ombudsmanhoz, magánszemélyektől, érdekképviseleti szervektől – közöttük a Pedagógusok Szakszervezetétől, az Értelmiségi Szakszervezeti Tömörüléstől, a Magyar Orvosi Kamarától, a SOTE Közalkalmazotti Tanácsától. A kettős juttatás tilalmának bevezetése a legtöbb panaszos szerint diszkriminatív, mert csak a közszférára, az állam által foglalkoztatottakra vonatkozik és a magánszférára nem terjed ki. A nyugdíj szerzett jog, ami nem vonható el, illetve sérelmezték azt is, hogy a tilalom a már nyugdíjban lévőkre is vonatkozik, nem csak a jövőben nyugdíjassá válókra. Más panaszban pedig az állt, hogy a nyugdíjat az arra jogosultak nem szociális rászorultság alapján kapják, hanem a hosszú időn át teljesített befizetésekkel megvásárolták maguknak. Egy panaszos kifejtette, hogy a munkavállalók évtizedeken át eleget tettek a járulékfizetési kötelezettségüknek, és most, hogy az államnak kellene eleget tennie a saját kötelezettségének, olyan új feltételt visz a rendszerbe, ami rontja a korábbi befizetők helyzetét.

Szabó Máté ombudsman az indítványában nem azt vizsgálta, hogy a nyugdíjrendszer átalakítása alkotmányos-e, hanem azt, hogy védelem alatt állnak-e a folyósított nyugdíjak. A biztos a szabályozást és a panaszokat áttekintve arra a következetésre jutott, hogy a jogosultsági feltételek teljesítését követően folyósított nyugdíjra való jogosultság vagyoni értékű jog, amely a tulajdonhoz való jog alkotmányos védelme alatt áll. Ezt támasztják alá az Alkotmánybíróság nyugdíjrendszert érintő, nagy jelentőségű határozatai is.

A tulajdonhoz való jog nem korlátozhatatlan alapjog, de a korlátozásra csak közérdekből, azzal arányosan kerülhet sor. Az ombudsman álláspontja szerint sérül az arányosság követelménye, ha a nyugdíjrendszerben rövid időn belül jelentős mértékű változást vezetnek be, egy újabb elem fennállása miatt későbbi időpontra tolva a nyugdíj kifizetését. Az öregségi nyugdíj folyósítása és egy munkaviszony fennállta között ugyan szociális szempontból van összefüggés, de a tulajdonviszony, a vagyoni értékű jogok védelme szempontjából nincsen alkotmányjogilag értékelhető összefüggés a két körülmény között.

Aránytalan a megszerzett tulajdon védelmét rövid időn belül és teljes mértékben megvonni egy olyan körülmény alapján, amely a tulajdonvédelem szempontjából nem értékelhető – mutatott rá indítványában az ombudsman. Szabó Máté mindezekre tekintettel a kettős juttatás tilalmának megsemmisítését kérte az Alkotmánybíróságtól.

Az ombudsman mindehhez azt is hozzáette, hogy az elmúlt években a nyugdíjrendszer gyökeres változáson ment át, ennek részei a most támadott rendelkezések is. Az ilyen nagy jelentőségű, sok embert, jelenlegi és jövőbeli nyugdíjasokat érintő változásoknak át kell esniük az Alkotmánybíróság vizsgálatán, úgy, ahogyan az a rendszerváltást követően a nyugdíjrendszer minden jelentős módosulásakor megtörtént.

Az teljes indítvány elolvasható →