Az albán parlament kormánypárti többsége és az ellenzék csütörtökön együttesen megszavazott három olyan törvényt, amely elengedhetetlen az ország számára, hogy elnyerje az európai uniós tagjelöltséget.

A három jogszabály a jogállamiság javítását, a közigazgatás átalakítását, és a törvényhozás működésének felülvizsgálatát, az igazságszolgáltatás rendszerének reformját érinti. Ezek voltak azok a témák, amelyeket az Európai Bizottság tavaly októberben nevezett meg feltételként a tagjelölti státus megadásához. Az unió elvárásai között szerepel az is, hogy Albániában biztosítsák az alapvető jogokat és a politikai párbeszédet, akárcsak a június 23-án esedékes parlamenti választások tisztaságát.

A Sali Berisha miniszterelnök jobbközép kormányát támogató Albán Demokrata Párt (PDS) és az ellenzékben lévő Albán Szocialista Párt korábban nem tudott dűlőre jutni több törvény megszavazásában, ezúttal azonban sikerült egységet tanúsítani. A szocialisták azzal a feltétellel voltak hajlandók voksukat adni a három törvényre, hogy biztosították őket: e jogszabályok már október elsejétől hatályba lépnek, miután megalakul a választások nyomán az ország új parlamentje és kormánya.

Albánia 2006-ban írta alá a stabilizációs és társulási megállapodást, ez azonban csak 2009-ben lépett életbe. Az Európai Bizottság végül tavaly ősszel ajánlott tagjelöltséget, amelynek elnyeréséhez Tiranának még néhány feltételt teljesítenie kell, ezek közé tartoztak a csütörtökön elfogadott törvények.