A Magyar Igazságügyi Akadémián – az Országos Bírósági Hivatal Gyermekközpontú Igazságszolgáltatás Munkacsoportjával közös szervezésben – 2013. június 5-7. között került megrendezésre „A gyermekközpontú igazságszolgáltatás büntető és polgári jogi aspektusai” címet viselő konferencia.

A rendezvény a kiskorúak igazságszolgáltatásának olyan területeit igyekezett feltérképezni és a bírákkal az adott szakág elismert képviselőjének előadása révén megismertetni, amelyek mind a büntető, mind pedig a civil jogalkalmazásban egyaránt fontosak. A résztvevők hasznos gyakorlati tudásra tehettek szert többek között a gyámügyi igazgatás, a gyermekjogi nemzetközi jogforrások, az áldozatvédelem területéről. Kiváló és elhivatott szakemberek tartottak előadást a gyermekmeghallgatás pszichológiai és kommunikációs eszközrendszeréről, a média kiskorúakra gyakorolt hatásáról, a gyermekbántalmazás orvosi vetületeiről és a kiskorúakat érintő mediációról. Emellett ízelítőt kaphattak a bírák a fiatalkorúak ügyeinek, valamint a családjogi ügyek olyan részleteiből is, amelyek ma már nélkülözhetetlenek egy felkészült bíró mindennapi ítélkező tevékenységében.

A konferencia szakmai sikere leginkább annak köszönhető, hogy a több tudomány- és jogalkalmazási területet átfogó, globális rendszerben gondolkodást elősegítő előadás-sorozat alkalmas annak a szemléletváltásnak a megalapozására, amely a kiskorúakkal foglalkozó bírák korszerű, az Európai Unió magas szintű kritériumainak megfelelő ítélkezésének kiindulópontja. Az Országos Bírósági Hivatal célja ennek a jogalkalmazói attitűdnek, és az elmélyült szakmai ismereteknek a megteremtése és meghonosítása.