Rendkívüli nyári ülésszakot tart az Országgyűlés a jövő héten, a képviselők hétfőn és kedden, valamint pénteken tartják az évközbeli szünet előtti utolsó üléseiket. A képviselők – az előzetes napirend alapján – hétfőn öt indítványról dönthetnek, míg kedden mindössze egy előterjesztés részletes vitája miatt térhetnek vissza az ülésterembe.

A Ház ülése a hét első napján 13 órakor, napirend előtti felszólalásokkal kezdődik és ahogy az lenni szokott, interpellációkkal, azonnali kérdésekkel, majd kérdésekkel folytatódik.

A határozathozatalokat megelőzően parlamenti jegyzőválasztásra kerülhet sor, a mandátumáról közelmúltban lemondott kereszténydemokrata Stágel Bencét a szintén KDNP-s Vejkey Imre válthatja a tisztségben.

A szavazások során a kormány egészségügyi salátatörvényéről, valamint a frakciók diktatúrákat elítélő határozatairól dönthet az Országgyűlés, de zárószavazás várható arról az indítványról is, amely állami tulajdonú ingatlanokat adna át az önkormányzatoknak.

A képviselőknek többek között Selmeczi Gabriella Fidesz-szóvivő mentelmi jogának sorsáról is dönteniük kell, azt követően, hogy Mokrai Mihály (MSZP) miskolci önkormányzati képviselő rágalmazás miatt feljelentette a kormánypárti politikust egy közleménye miatt.

A parlament végül havi tiszteletdíjának egyharmadára, vagyis 131 ezer forintra bírságolhatja a jobbikos Novák Elődöt egy, a sajtóbizottság ülésén tett, kijelentése miatt. A testület elnöke indítványában úgy fogalmaz, az ellenzéki politikus a bizottság ülésén olyan kirívóan sértő kifejezést használt, amiért az Országgyűlés korábban már pénzbírságot szabott ki rá. Novák Előd a közelmúltban “szocionistáknak” nevezte az MSZP-seket.

A határozathozatalokat követően azt a kormánypárti indítványt kezdhetik tárgyalni, amely a jegyzők és az aljegyzők esetében közigazgatási gyakorlatnak minősítene valamennyi olyan korábbi munkakört, amely a jogi szakvizsga megtételéhez szükség. A javaslat részletes vitájára kedden kerülhet sor, ami az előzetes napirend alapján az ülésnap egyetlen napirendi pontja.