Sérti az emberi méltóságot és az egyenlő bánásmód követelményét, hogy egy cég megkülönböztető jelzés viselésére kötelezte a közfoglalkoztatottakat – állapította meg Szabó Máté ombudsman. A munkavállalónak sárga láthatósági mellényt kell viselnie, rajta a felirattal: közcélú foglalkoztatás. A cég vezetője a közfoglalkoztatás társadalmi hasznosságának propagálásával indokolta az előírást.

Mélyen megalázó, diszkrimináló a mellény viselése, hiszen a közfoglalkoztatottakkal együtt dolgozó, szabálysértés miatt közérdekű munkára kötelezetteknek és a közfoglalkoztató cég más munkavállalóinak nem kell ilyen felirattal ellátott mellényt viselniük. Róla pedig – noha nem követett el semmilyen szabály-, vagy törvényellenes cselekményt – mindenki messziről láthatja, hogy közfoglalkoztatott. Ezzel fordult az alapvető jogok biztosához egy panaszos.

A közfoglalkoztató közhasznú társaság alkalmazásában álló valamennyi munkavállalónak munkavédelmi, munkaszervezési okból viselnie kell a sárga láthatósági mellényt. A közfoglalkoztatottaknak azonban külön –„közcélú foglalkoztatás” – megjelöléssel ellátott mellényt kell hordaniuk. A társaság igazgatója az előírást azzal magyarázta, hogy ilyen módon is kommunikálni kell a közfoglalkoztatás társadalmi hasznosságát.

Sok olyan munkakör van, amelynél a munkavégzés jellege miatt a munkáltató kötelezően előírja meghatározott munka- vagy formaruha, esetleg védőfelszerelés használatát, ami nem tekinthető megkülönböztetésnek. Annak azonban nincs alkotmányosan elfogadható indoka, hogy kizárólag a közfoglalkoztatottaknak kell külön „közcélú foglalkoztatás” felirattal ellátott mellényt viselniük. Az egyenlő bánásmód követelménye alapján a munkáltatónak tartózkodnia kell minden olyan magatartástól, amely bizonyos tulajdonságaik alapján egyes személyek vagy személyek csoportjainak közvetlen vagy közvetett hátrányos megkülönböztetését eredményezheti. A felirat viselésének előírásával az ilyen megkülönböztetés megtörtént – fogalmazta meg jelentésében az ombudsman.

A közfoglalkoztatottnak nincs választása, hol és milyen munkakörben kíván elhelyezkedni, így az iskolai végezettségéhez, szakmai gyakorlatához képest kevésbé kvalifikált munkát is el kell végeznie. A közfoglalkoztatási programok sok esetben a nagy nyilvánosság előtt zajlanak –ilyen például a közterületek, parkok gondozása, ároktisztítás, parlagfű mentesítés, stb. – így adott esetben széles körben ismertté válhat, hogy az érintettnek nincs a munkaerőpiacon elérhető munkája. Mindezek miatt kiemelten fontos, hogy a közfoglalkoztatás megszervezése során fokozottan tiszteletben tartsák a közfoglalkoztatottak emberi méltóságát. Annál is inkább, mivel a közfoglalkoztatáshoz – éppen a munkanélküliség, a rászorultság, a kiszolgáltatottság és számos egyéb körülmény miatt – a számos társadalmi előítélet is kötődik.

Nem fogadható el az ügyvezető érvelése, mely szerint a láthatósági mellény megkülönböztető feliratával a közfoglalkoztatási program társadalmi hasznosságára kívánja felhívni a figyelmet. Ezt a célt ugyanis nem a közfoglalkoztatott megjelölésével, hanem például az elvégzett munka bemutatásával, a gondozott, ápolt közterületeken elhelyezett táblával vagy a közfoglalkoztatott önérzetét, méltóságát nem sértő, bántó más módon lehet elérni. A közfoglalkoztatott ugyanis nem „reklámfelület”, hanem önálló méltóságú ember. Az ombudsman álláspontja szerint a nyilvános helyen dolgozó közfoglalkoztatottak címkézése, megjelölése inkább a meglévő sztereotípiák erősítésére alkalmas, mint magának a közfoglalkoztatási programnak a népszerűsítésére. A halmozottan kiszolgáltatott helyzetű közfoglalkoztatottak esetében ugyanis nem a munkavállalók jogait, méltóságát és egyenlőségét védő szabályok lebontása, hanem további többletgaranciák beépítése az alkotmányosan elvárható.

Mindezek alapján a biztos felkérte a közfoglalkoztató társaság vezetőjét, intézkedjen, hogy az irányítása alá tartozó gazdasági társaságban dolgozó közfoglalkoztatottaknak ne kelljen megkülönböztető felirattal ellátott láthatósági mellényt viselniük, illetve fordítson kiemelt figyelmet a közfoglalkoztatottak emberi méltóságának megőrzésére.

A teljes jelentés elolvasható