Több mint ezer használaton kívüli ingatlant ad át az állam ingyenesen az önkormányzatoknak. Erről az év végéig kell szerződést kötniük a helyhatóságoknak a Magyar Nemzeti Vagyonkezelővel.

A Pintér Sándor belügyminiszter kezdeményezte törvénymódosítást hétfőn 275 igen szavazattal, 39 nem ellenében, 7 tartózkodás mellett fogadta el a Ház.

A térítésmentes átadás feltétele, hogy az önkormányzatoknak tizenöt éven át kötelező feladataikra kell használniuk az ingatlanokat, önként vállalt feladatokra pedig csak kérelem esetén, egyedi elbírálás alapján használhatják azokat.

A helyhatóságoknak emellett határozatot kell hozniuk arról, hogy a területükön található mely ingatlanokra tartanak igényt, és fel kell becsültetniük azok értékét. A programban csak azok a települések vehetnek részt, amelyeknek nincs köztartozásuk.

A törvény mellékletében felsorolt ingatlanok között 17 olyan sportlétesítmény is szerepel, amely önkormányzati telken, PPP-beruházásban épült, ám ezen szerződések felmondásával tavaly állami tulajdonba került.

A jogszabály értelmében ugyancsak térítésmentesen juthat hozzá a korábban igényelt ingatlanokhoz a Római Katolikus Egyház, a Zirci Ciszterci Apátság és a Magyar Cserkészszövetség. Emellett a törvény a Nemzeti Eszközkezelőnek is juttat ingatlanokat, hogy azokkal a nehéz helyzetbe jutott devizahiteleseket segítse a szervezet.