A gazdasági növekedés ígérete mellett az ország alkotmányának módosítását helyezi kampányának középpontjába a Japánban kormányon lévő Liberális Demokrata Párt (LDP) a júliusban esedékes felsőházi választások előtt – jelentette be csütörtökön a párt.

Az LDP az alaptörvény módosítására vonatkozó procedúrát előíró cikk módosítását ígérte a csütörtökön közzétett választási programjában, ami Abe Sindzó kormányfő korábbi nyilatkozatai szerint az első lépés lenne az 1947-es elfogadása óta változatlan alkotmány átírása felé.

Felmérések szerint az alkotmánymódosítás terve megosztja a társadalmat: habár májusi közvélemény-kutatások szerint a japánok 56-60 százaléka támogatja az alaptörvény átírását, közel 40 százalékuk elutasítja a törvény legfontosabb pontjainak, köztük a háborút tiltó 9. cikkének megváltoztatását.

Abe érvelése szerint a módosításra egyebek között azért van szükség, hogy Japán részt vehessen multilaterális védelmi szövetségekben és élhessen a kollektív önvédelem jogával. Civilszervezetek szerint azonban az LDP 2012-ben közzétett alkotmánytervezete ennél jóval messzebbre megy: az egyéni jogok helyett a közösség felé való kötelességeket és a tradicionális értékeket hangsúlyozza, valamint változtatna a hatalommegosztás jelenlegi rendszerén is.

A tervet az LDP koalíciós partnere, a pacifista-buddhista Új Komeitó is bírálta, ami miatt egyes sajtójelentések szerint Abe kész “felvizezni” korábbi terveit, elsősorban a pacifizmust, az alapvető emberi jogokat és a népszuverenitást érintő cikkekre vonatkozóan – írta az Aszahi Simbun baloldali napilap.