A Debreceni Egyetem Állam- és Jogtudományi Karának munkáját segíti az a Társadalmi Tanács, melynek elnökévé Balla Lajost, a Debreceni Ítélőtábla elnökét választották.

 A régió vezető jogászait és egyetemi szakembereit tömörítő – a debreceni jogi karon 2013. június 14-én megalakult – tizennyolc tagú testületben bírók, ügyészek, ügyvédek, kormánytisztviselők, a rendészeti igazgatásban és a versenyszférában dolgozó jogászok közvetíthetik a jogi képzési területtel kapcsolatos elvárásaikat az egyetem felé.

A tanács működésének legfontosabb célja, hogy a kar képzéseivel, céljainak teljesítésével összefüggésben a képzési profilhoz illeszkedő szakmai szervezetek véleményt nyilváníthassanak, javaslatokat fogalmazzanak meg, ezzel segítve a képzések szakmai, társadalmi, munkaerő-piaci igényekhez való igazodását.