A vagyon elleni bűncselekmények voltak 2012-ben a leggyakoribbak Budapesten, ezek a regisztrált esetek mintegy 60 százalékát teszik ki. Az ilyen cselekmények száma 4 százalékkal csökkent az előző évhez képest – derül ki a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) beszámolójából, amelyet a szervezet a Fővárosi Közgyűlés bűnmegelőzési és közbiztonsági bizottságának állított össze.

A Tóth Tamás budapesti rendőrfőkapitány által jegyzett, csütörtökön közzétett jelentés szerint a regisztrált bűncselekmények száma – jogszabályváltozások miatt – tizedével emelkedett 2011-hez képest. Leggyakoribb a vagyon elleni bűncselekmény volt, ezen belül 3,5 százalékkal csökkent a lopások száma és 5,7 százalékkal kevesebb betöréses lopást rögzítettek. A rendőrség közterületi jelenléte és a folyamatos járőrözés miatt 6,6 százalékkal csökkentek a rablások, ezen belül a postahivatalok, pénzintézetek sérelmére elkövetett esetek száma is csökkent.

A dokumentum megjegyzi, hogy kiemelt figyelmet kell fordítani a színesfémlopások visszaszorítására, amit összehangolt, visszatérő ellenőrzésekkel lehet elérni.

Több mint tizedével mérséklődött tavaly a házasság, család, ifjúság és nemi erkölcs elleni bűncselekmények száma is.

A BRFK beszámolója szerint a regisztrált bűncselekmények 3,18 százaléka személy elleni volt, ezen belül az emberölések száma csaknem a felére, 90-ről 47-re csökkent. A testi sértések száma viszont 3,93 százalékkal emelkedett.

A dokumentum kitér arra, hogy a közlekedési balesetek száma 13,8 százalékkal csökkent a fővárosban, ezen belül ittas vezetésből 689-et regisztráltak, szemben az azt megelőző évi 841-gyel.

A budapesti bűncselekmények közül a közrend elleniek 56,7 százalékkal emelkedtek, a korábbi 20 342 eset helyett 31 885-öt rögzítettek. Jelentősen, 211 százalékkal nőtt az okirattal való visszaélések száma, amelynek oka, hogy a Legfelsőbb Bíróság kiszélesítette az ide tartozó esetek körét.

Felével emelkedett a gazdasági bűncselekmények száma, a pénzhamisítás viszont csökkent, a korábbi 176 esettel szemben 143-at tártak fel.

A dokumentum azt is jelzi, hogy a Készenléti Rendőrséggel közös munka eredményes, az utcai jelenlétet növelték, és több mint 9000 büntetőeljárás indult helyszíni elfogás után.

A beszámolóból az is kiderül, hogy a BRFK tavaly 1879 rendezvényen volt jelen, 339 utazást és helyszínt biztosított.

A jelentés szerint az azonos lakosságszámú Bécshez, Varsóhoz és Prágához viszonyítva Budapesten kevesebb az emberölés, az erőszakos közösülés, a rablás és a lopás.