Már pénteken, rendkívüli nyári ülésszaka utolsó ülésén elfogadhatja az Országgyűlés azt a három jogszabályt, amelyet a napokban küldött vissza megfontolásra az államfő a parlamentnek.

Ahhoz, hogy ez megtörténhessen – az eljárási határidők miatt – kettő, egynapos ülést tarthat csütörtökön, illetve pénteken a Ház. A házszabály ugyanis kimondja, hogy a napirendi javaslatot legkésőbb az ülést megelőzően 72 órával – egy naptári héten belül megtartott több ülés esetén 48 órával korábban – meg kell küldeni a képviselőknek.

Csütörtökön várhatóan napirend előtti felszólalások, interpellációk, azonnali kérdések és kérdések hangzanak majd el és fideszes kezdeményezésre a választási törvény módosításával határoznak arról, hogy a választókörzetek beosztásán a jelenleg hatályos június 30-i határidő helyett július 15-ig lehessen változtatni.

A reggel 8 órakor kezdődő pénteki ülés az előzetes napirend alapján mandátumigazolással kezdődik: Hidvéghi Balázs, a Fidesz stratégiai igazgatóhelyettese ülhet a kereszténydemokrata Stágel Bence május végén – lemondás miatt – megüresedett képviselői helyére az Országgyűlésben.

Ezt követően lehet záróvita és zárószavazás a köztársasági elnök által szerdán megfontolásra visszaküldött takarékszövetkezeti törvényről, majd két, kedden visszaküldött törvényről – az egyes törvényeknek az alaptörvény negyedik módosításával összefüggő módosításáról szóló jogszabályról, továbbá az egyházügyi törvény módosításáról.

Zárószavazást terveznek arról a házszabály-módosításról is, amelynek értelmében lehet frakciója az LMP-nek azzal, hogy kimondják: képviselőcsoportot alkothat az ugyanazon párthoz tartozó – 12 helyett – legalább három képviselő, ha mandátumukat ugyanazon önálló országos pártlistáról szerezték.

Végül dönthetnek a képviselők a hét utolsó napján arról a fideszes javaslatról, amely hét országgyűlési választókerület határán változtatna szintén a választási törvény módosításával.