Több mint 18 millió forint büntetést szabott ki az Országgyűlés ellenzéki képviselőkre a tavaszi-nyári ülésszakban. A legtöbbször, négyszer, a jobbikos Novák Elődöt sújtották pénzbírsággal, illetve tiszteletdíj-csökkentéssel: összesen 646 ezer forintra büntették sértő kifejezések használatáért és rendzavarásért.

A parlamentnek az országgyűlési törvény januári életbe lépése óta van lehetősége megbüntetni a képviselőket. Előbb pénzbírsággal sújthatták azokat, akik a Ház tekintélyét vagy valakit, illetve valamely csoportot – különösen nemzeti, etnikai, faji vagy vallási közösséget – kirívóan sértő kifejezést használnak, megsértik az Országgyűlés tekintélyét vagy rendjét, míg június óta a tiszteletdíjukat csökkenthetik.

A parlament először márciusban élt a büntetéskiszabás lehetőségével, amikor – Kövér László házelnök javaslatára – a havi tiszteletdíjának harmadára, 131 ezer forintra büntette az MSZP-s Szanyi Tibort, amiért interpellációja után az ülésteremben középső ujját felfelé tartva beintett a Jobbik-frakciónak. A szocialista politikus azt mondta, jobbikos képviselők rasszista megjegyzéseket tettek, kézmozdulatával erre válaszolt.

Néhány héttel később a Párbeszéd Magyarországért (PM) színeiben politizáló két független képviselőre, Karácsony Gergelyre és Szilágyi Péterre szabtak ki bírságot. Előbbi 50 ezer, utóbbi 185 ezer forint büntetést kapott, mert a trafikpályázatok és az információszabadságról szóló törvény módosítása elleni tiltakozásul egy Loptok, csaltok, hazudtok! feliratú táblát vittek az ülésterembe, és állítottak fel a kormánypárti padsorokkal szemben. Szilágyi Pétert azért sújtották szigorúbban – tiszteletdíja egyharmadának megvonásával -, mert a Ház jegyzőjeként Kövér László szerint nagyobb felelősséggel tartozik.

A következő bírságot is PM-es képviselők kapták: Dorosz Dávidra és Szabó Rebekára 70-70 ezer forintot róttak ki, mert egy Itt Nemzeti Dohánymaffia működik feliratú táblát vittek az ülésterem közepére, miután a Ház határozott a trafiktörvény módosításáról.

Ezután a jobbikos Novák Elődöt büntették meg egy hónap alatt háromszor is. Az Országgyűlés május végén 50 ezer forint pénzbírságot vetett ki rá a szocionista szó használatáért, egy héttel később 70 ezer forintra büntették, amiért cionista bizniszszektának nevezte a Hit Gyülekezetét. Harmadszor, a kulturális bizottság fideszes elnökének javaslatára már 131 ezer forinttal rövidítették meg, ismét a szocionista kifejezés miatt.

Az új földtörvény elfogadása elleni tiltakozás miatt június végén egy időközben elfogadott törvénymódosítás alapján már tiszteletdíjuk csökkentésével büntettek képviselőket. Az LMP-hez tartozó független Lengyel Szilviától, Osztolykán Ágnestől és Szél Bernadettől – akik egy molinóval és megafonba beszélve fejezték ki véleményüket – vonták le tiszteletdíjuk egyharmadát.

A Jobbik képviselői drasztikusabb tiltakozási formát választva zavarták meg a földtörvény zárószavazását. A magyar föld átjátszása idegeneknek: hazaárulás! feliratú transzparenssel az elnöki pulpitusra vonultak, és a levezető elnök többszöri figyelmeztetése ellenére sem hagyták el. A szavazások közben pedig azt skandálták: “Hazaárulók!”

Emiatt a negyven tiltakozó frakciótagot a lehető legsúlyosabb büntetéssel, egyhavi tiszteletdíjuk megvonásával szankcionálták, amit Latorcai János alelnök azzal indokolt, hogy a képviselők példátlan, közvetlen fizikai erőszakkal fenyegető magatartást tanúsítottak. A büntetés összesen 17 millió forintot tett ki, ebből a legtöbbet, 672 510 forintot Vona Gábor frakcióvezetőnek kell állnia.

A képviselők jövedelme tiszteletdíjból, választókerületi pótlékból és lakhatási támogatásból áll, utóbbi kettőt nem érinti a bírság.

A történtek miatt Kövér László házelnök letiltotta a Jobbik szakértőinek és alkalmazottainak parlamenti és irodaházi belépőkártyáját, mire az ellenzéki frakció “kényszerirodákat” nyitott a képviselői irodaház bejáratánál. Végül ezeket is felszámolta az Országgyűlés Hivatala, így most a Jobbik munkatársai az épület elé kényszerültek.

A bírságolások miatt a PM és az LMP politikusai is közölték, hogy a strasbourgi emberi jogi bírósághoz fordulnak. Szanyi Tibor önkényesnek nevezte a büntetés kiszabását, ő azonban azért kér jogorvoslatot az Emberi Jogok Európai Bíróságától, mert Kövér László házelnök kétszer is megakadályozta parlamenti interpellációjának elmondását.

Novák Előd – akire a tavaszi-nyári ülésszakon 646 ezer forint büntetést szabtak ki – az alaptörvénnyel ellentétesnek tartja a bírságkiszabást.