Az internet legfelsőbb szabványtestülete attól tart, hogy azon tagjai ellen büntető vagy polgári pereket lehet indítani a Digital Millennium Copyright Act (DMCA) alapján, akik a biztonsági protokollok kifejlesztésével foglalkoznak.

Bár a perek indításának kockázata kicsi, a szervezet értekezletet hívott össze a téma megtárgyalására. Az IETF néhány hete kikérte ügyvédei tanácsát is, akik “arra figyelmeztettek minket, hogy ne vessük el a veszélyt, bár nagyon csekély a valósínűsége, hogy az IETF-et perbe hívnák a DMCA alapján”, nyilatkozta Scott Bradner, a szervezet külkapcsolataival foglalkozó vezetője, aki egyébként úgy véli, hogy igencsak rossz fényt vetne a jogtulajdonosra, ha azért perelné az IETF-et, mert az javítani akarja az internet biztonságát. A gond abból adódik, hogy az IETF digitális jogfelügyeleti kutatásokat folytat, és egy jó rendszer kiépítéséhez meg kell ismerni, miként feltörhetők a régebbi védőrendszerek. Az egyik megoldás lehet, ha megváltoztatják a projekt nevét, és kisebb hírverést csapnak körülötte (a szervezet ugyanis nem kívánja sem abbahagyni, sem visszafogni ez irányú kutatásait), a másik pedig, hogy előzetesen nyilatkozatot kérnek azoktól a cégektől, amelyek potenciális szabványként akarják elterjeszteni biztonsági technológiájukat, hogy nem kívánnak pereskedni. Az IETF aggodalmát két nagy hírverést kapott ügy táplálja: Dimitrij Szkljarov júliusi letartóztatása az után, hogy a DefCon konferencián ismertette az Adobe eBook szoftverének biztonsági réseit, ill. Ed Felten és princetoni kutatócsoportjának esete, akik ellen pert fontolgat a hanglemezkiadók szövetsége és az SDMI Alapítvány arra az esetre, ha közzé mernék tenni, miként tudták feltörni az SDMI zenevédő kódot, amire egyébként az alapítvány pénzdíjas pályázatot írt ki.