A világörökségi területen működő, szeszesitalt árusító vendéglátóhelyek és boltok az éjszakai nyitva tartásért felügyeleti díjat fizetnek – a kereskedelmi törvény ezt szabályozó módosítása augusztus elsején lép hatályba.

Az éjszakai nyitva tartás az éjfél és a hajnali 6 óra közötti időszakot jelenti. A helyi – Budapesten a kerületi – önkormányzat a közbiztonság, illetve a köztisztaság fenntartásához kapcsolódó többletfeladatokhoz igazodó felügyeleti díjat rendeletben szabályozza.

A díj alapja a vendéglőknél az engedélyben szereplő befogadóképesség. A boltoknál három négyzetméterenként egy fő alapján kell a díjat fizetni.

A törvény csak a díj maximumát rögzíti. Ez személyenként és éjszakánként legfeljebb 20 forint lehet. A felügyeleti díj összege az üzlet éves korrigált iparűzési adóalapjának fél százalékát nem haladhatja meg.

A felügyeleti díjat negyedévente, a negyedévet követő hónap 15-éig kell majd megfizetni az illetékes önkormányzat erre a célra létrehozott számlájára.