Mivel egy kis kanadai vállalat jogi küzdelmet folytat azért, hogy az USA-ból származó televíziós programokat az internet segítségével szolgáltasson Kanadában, az ország törvényhozása új, a digitális sugárzásra vonatkozó kiegészítő törvény meghozatalát tervezi, mint meglevő szerzői jogi törvényének kiegészítése.

A törvényjavaslatot, mely kétéves vita végére tenne pontot, már be is nyújtották a törvényhozásban. A kérdés már korábban felmerült, mert egyes oldalak tv-showműsorokat, mint például az NBC Frazier című programját, már elérhetővé tették az interneten, de most, hogy egy vállalat külön ezzel a céllal jött létre, az ügy a figyelem középpontjába került, és a jogi helyzet tisztázása elkerülhetetlenné vált. A jelenlegi, műholdas és kábeltelevíziós szabályozás szerint a műsorok után törvényben rögzített kötelező jogdíjat kell fizetni, ám az egyelőre tisztázatlan, hogy az internet vajon ugyanebbe a kategóriába esik-e.