2013. szeptember 15-én lezárult „A bírósági szervezetrendszer jogalkalmazásának javítása az ítélkezési tevékenység hatékonyságának fokozása érdekében” megnevezésű képzéssorozat, mely e-learning, illetve regionális helyszíneken szervezett oktatásokból tevődött össze.

Dr. Vadász Viktor, a Magyar Igazságügyi Akadémia főosztályvezetője elmondta: mindent sikerült teljesíteni, amit a pályázatban vállaltak. Az Alaptörvényhez kapcsolódó képzés esetében pedig messze túlszárnyalták a tervezett létszámot, hiszen a 2992 fővel szemben több mint hatezren végezték el a tanfolyamot.

Vadász Viktor hangsúlyozta: az oktatás nem pótolta az egyéni tanulást, csak kiegészítette azt, hiszen lehetőséget biztosított a gyakori és sokak által felvetett konkrét kérdések tisztázására, így segítve az egységes jogalkalmazás megvalósulását. Hozzátette: a MIA rengeteg pozitív visszajelzést kapott, emellett a bírák az e-learning anyagok esetleges hibáinak kijavításában is aktívan részt vettek. Vadász Viktor közölte azt is, hogy a tesztek értékelése után mindenki megkapja az igazolást arról, hogy elvégezte a képzést. Ez azonban nem csak az oktatásban részt vevők számára fontos, hanem azért is, mert a pályázat útján elnyert összeg hatékony felhasználását is bizonyítja.

A MIA főosztályvezetője arról is beszélt, hogy hamarosan megkezdődik az új Polgári Törvénykönyvhöz kapcsolódó képzéssorozat. Az első központi oktatás 2013. október 14-én és 15-én Budapesten lesz. Az e-learning anyag 80 százaléka már kész van, a témafelelősök az utolsó simításokat végzik, így az már ősszel felkerül a honlapra.

Az e-learning rendszert illetve a tananyagszerkesztesi keretrendszert az ELTE biztosította.

A Kontroll Napon készült képeket itt tekinthetik meg.