Fellebbez az elsőfokú döntés ellen Po Hszi-laj; a délnyugat-kínai Csungking város egykori párttitkárát, a Kínai Kommunista Párt (KKP) politikai bizottságának volt tagját vasárnap ítéltek életfogytig tartó szabadságvesztésre korrupciós perében – jelentette egy ügyvédre hivatkozva a South China Morning Post című hongkongi lap hétfőn.

Az utóbbi évtizedek legnagyobb kínai belpolitikai botrányának főszereplője már vasárnap szóban értesítette a bíróságot fellebbezési szándékáról – közölte a hongkongi újsággal egy a kérdésben tájékozott, névtelenséget kérő ügyvéd. A fellebbezést, amely valamennyi vádpontra, így a vesztegetésre, a sikkasztásra és a hivatali hatalommal való visszaélésre is vonatkozik, október 8-ig írásban meg kell erősíteni.

Po négy és fél napos augusztusi tárgyalása során vehemensen tagadta a vádakat, a 20,4 millió jüan (738 millió forint) elfogadását és az 5 millió jüan (181 millió forint) elsikkasztását, illetve azt mondta, nem volt tudomása a feleségét és fiát is érintő ügyekről.

Szakértők szerint a másodfokú eljárást két hónapon belül le kell folytatni, de vélhetően nem kerül sor újabb tárgyalásra.

A Legal Daily című, a KKP központi bizottsága alá tartozó jogi szaklap hétfői cikkében azt igyekezett erősíteni, hogy Po ügyében a jogi eljárás teljes mértékben az új büntetőeljárási törvény előírásai szerint zajlott, az ügyészek és a védők alaposan megvitathatták az ügyet, amely világos volt, a bizonyítékok pedig szilárdak.

Kapcsolódó cikk:

Hatalomtól elkorcsosult erkölcsök – Magas rangú korrupt kínai vezetők az igazságszolgáltatás színe előtt