Az Egri Törvényszék, a Heves Megyei Főügyészség és az Egri Ügyvédi Kamara „Bíróért kiáltó konfliktusok Gárdonyi műveiben” címmel pályázatot hirdet középiskolás diákok számára.

 2013. Gárdonyi év az író születésének 150. évfordulója alkalmából.

A pályázat célja az, hogy az irodalom és a jogi pálya iránt egyaránt érdeklődő diákok ismerjék meg az igazságszolgáltatást és annak szereplőit, a bírót, az ügyészt és az ügyvédet. A jogászság legfontosabb eszköze a szép magyar nyelvünk, amelynek jeles művelője volt Gárdonyi Géza is.

Mint köztudomású, Gárdonyi Géza szívesen merített novelláihoz, újságírói tudósításaihoz a szegedi és az egri tárgyalótermekből témát. De nemcsak irodalmi és publicisztikai munkájához való adatgyűjtés miatt látogatta a tárgyalótermeket, voltak saját ügyei. Maga is állt bíróság előtt párbaj miatt, amelyért börtönre ítélték. A válópere pedig éveken át tartott.

A tárgyalótermi látogatásiról számos műve tanúskodik. Sok alkotásában előfordul olyan konfliktus vagy bűncselekmény, amely alapjául szolgálhat egy büntető vagy egy polgári eljárásnak.

A pályázó feladata az, hogy bármelyik Gárdonyi műben találni kell egy olyan helyzetet, konfliktust, eseményt amelyet bírósági tárgyaláson be lehet mutatni bíró, ügyész, védő, tanúk részvételével. A kiválasztott műből kiragadható az adott esemény és akár át- vagy tovább is írható.

A pályaműben meg kell nevezni, hogy melyik alkotást javasolja a pályázó bírósági tárgyalásra és ennek indokát is kell adnia.

A pályázat terjedelme: 2-5 oldal terjedelmű írásokat várunk.

Nevezési feltételek: a pályázaton részt vehet minden heves megyei középiskolás diák.

Lehetőség van önállóan pályázni, de 2-3 fős csapatok pályamunkáit is elfogadjuk.

A pályamunkák beérkezési határideje 2013. október 28. napja.

Eredményhirdetés: 2013. november 8. napja.

A zsűri:

dr. Hunyadi-Buzás Ágnes az Egri Törvényszék elnöke
dr. Szalóki Zoltán Heves Megyei főügyész
dr. Varga Imre a Heves Megyei Ügyvédi Kamara elnöke
dr. Erdélyi Anna az Egri Törvényszék tanácselnöke
dr. Konkoly-Thege László főügyészségi ügyész
dr. Magyar Ottó ügyvéd

A pályaműveket a ficsornem@egrit.birosag.hu e-mail címre vagy az Egri Törvényszék Eger, Barkóczy u. 1. szám alatti posta címére kérjük benyújtani. A pályamunkákon tüntessék fel iskolájuk nevét és címét is.

Díjazás:

Az első három helyezett értékes tárgyjutalomban részesül.
Az első helyezett pályaművét szimulált tárgyaláson megvalósítják, amelyre minden pályázót meghívnak.
Az I-V. helyezett 1-1 napot eltölthet bíróságon, ügyészségen és ügyvéd mellett.