Az egész társadalmat, különösen a fiatalokat érinti a megfélemlítés problémája, ezért a média- és hírközlési biztos is támogatja a Felelős Társadalomért Közhasznú Alapítvány által indított megelőzési programot, amelyet a tanév végéig két fővárosi iskolában próbálnak ki – hangzott el a résztvevők csütörtöki budapesti sajtótájékoztatóján.

Bodonovich Jenő médiabiztos elmondta, fontosnak tartja, hogy a társadalom felfigyeljen és foglalkozzon a megfélemlítésekkel, amelyek lehetnek akár fizikaiak vagy pszichikaiak, és azok közvetítésére olyan eszközök is lehetőséget adnak, mint az internet vagy a telefon, hatásuk pedig egy életen át jelentkezhet. 

Megalázó képek közzététele, álprofilok létrehozása közösségi oldalakon, de akár egy diáktárs uzsonnájának elvétele is lehet a megfélemlítés eszköze. Az érkezhet e-mailben, chaten vagy mobilalkalmazáson is – tette hozzá a biztos.

A Felelős Társadalomért Közhasznú Alapítvány január óta dolgozik a külföldi példákat is felhasználó programján – mondta Huber Károly kuratóriumi tag.

Elsőként az iskolai és az interneten vagy más modern eszközökön keresztül végrehajtott, úgynevezett kibe-megfélemlítés ellen kívánnak fellépni – fűzte hozzá.

Ehhez nélkülözhetetlennek nevezte az iskolavezetők és a tanárok bevonását, de azt is, hogy a fiatalok merjenek segítséget kérni. Ezt segíti a megfelemlites.hu internetes oldal, amelyen hasznos információkat kaphatnak az érintettek, és az is kiderül, kik és hogyan csatlakozhatnak a programhoz. Hamarosan egy mobilalkalmazás is segítséget nyújt, amelyen keresztül a gyerekek akár anonim módon is jelenthetik, ha valaki megfélemlítette őket. Iskolai előadások, a tanároknak szóló tréningek alkotják a programot, amely mellé az iskolákban egy koordinátor pedagógus és a diákkövet is állhat.

A programot, szakértőként a Budapesti Rendőr-főkapitányság Bűnmegelőzési Osztálya is támogatja – mondta Oláh László osztályvezető, rendőr alezredes. Mint mondta, az esetek általában semmilyen büntetőjogi kategóriába nem illeszthetők be, érintettjei pedig gyerekek, így kezelése főleg a civil társadalom erejében rejlik.

Muhari László, a békásmegyeri Bárczi Géza Általános Iskola Igazgatója szerint a fiatalok a felső tagozatba lépéskor élik meg elsőként a megfélemlítés érzését. Fontos, hogy ekkor bizalommal fordulhassanak olyan emberekhez, akik segíthetnek nekik.

Honti Andrásné, a másik résztvevő iskola, a Dobos C. József Vendéglátó-ipari Szakképző Iskola igazgatója elmondta: a középiskolások gyakran nem érzik cselekedeteik következményeit, az elszenvedők viszont már elég önállónak érzik magukat ahhoz, hogy a problémát magukba fojtsák, ahelyett, hogy segítséget kérnének.

A pedagógusok sincsenek felkészítve a problémára – tette hozzá. Hangsúlyozta: a megfélemlítés jelensége akkor számolható fel, ha minden eset felszínre kerül.