Tizenhat házi őrizetes van jelenleg szökésben – közölte az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) kommunikációs szolgálata. Rogán Antal, a Fidesz frakcióvezetője pénteken bejelentette: a Fidesz várhatóan kezdeményezni fogja, hogy az Országgyűlés már hétfőn fogadja el azt a jogszabályt, amely megakadályozná, hogy az ároktői banda újabb tagja – aki jelenleg előzetes letartóztatásban van – kerüljön házi őrizetbe.

Az ORFK közlése szerint jelenleg 334-en vannak házi őrizetben, közülük 105-en Budapesten.

Rogán Antal sajtótájékoztatóján azt mondta: megdöbbenéssel értesült arról, november 22-én K. András, az ároktői banda egyik tagja házi őrizetbe kerül. A politikus szerint ez gyakorlatilag a férfi szabadlábra helyezésével egyenlő. A férfit az ügyészség nyereségvágyból, különös kegyetlenséggel, több emberen elkövetett emberöléssel, valamint többrendbeli súlyos testi sértéssel vádolja – idézte fel.

Elmondta, azt fogják javasolni, hogy a parlament hétfőn az egyes büntetőjogi tárgyú törvények módosításáról szóló javaslatnál ne csak a módosító indítványokról, hanem az egész előterjesztésről szavazzon. Így november 21-én már hatályban lehet az a rendelkezés, amely szerint nem szűnik meg az előzetes letartóztatás, ha a vádlottal szemben 15 évig terjedő vagy életfogytig tartó szabadságvesztéssel büntetendő bűncselekmény miatt indul eljárás.

Az ároktői banda két tagját, id. R. Elemért és R. Henriket tavasszal helyezték házi őrizetbe, mert letelt az előzetes letartóztatás törvényben megszabott négyéves felső határa.

A két férfi október 4-én szökött meg Ároktőről, majd október 9-én fogták el őket a svájci Oftringenben egy bérlakásban. A bíróság október 23-án helyezte ismét előzetes letartóztatásba őket. A per előző tárgyalásán a bíró közölte, hogy az ügy előzetes letartóztatásban lévő hatodrendű vádlottja november 22-én házi őrizetbe kerül. A per november 18-án folytatódik.