Közmunka elvégzésének feltételéhez köti a jövedelempótló szociális segély kifizetését a szlovák kormány a jövő év januárjától – jelentette be Robert Fico miniszterelnök pénteken Pozsonyban a kormány szociális politikájának új filozófiáját bemutató sajtótájékoztatón.

Az intézkedés bevezetését azzal indokolta Robert Fico, hogy reményeik szerint ezáltal tisztábbá válnak a munkanélküli nyilvántartások, kiesnek belőlük azok akik visszaélnek a segélyezési rendszerrel. Rámutatott, hogy a segélyezettek között jelentős a munkát feketén vállalók, valamint a külföldön dolgozók száma.

Az intézkedés értelmében 2014 januárjától a jövedelempótló szociális segélyben részesülőknek havi 32 óra közmunkát kell majd elvégezniük. Aki nem vállalja a közmunka elvégzését, attól megvonják a segélyt, amelynek összege jelenleg mintegy havi 60 eurót (megközelítőleg 18 ezer forint) tesz ki.

Az intézkedés legalább 120 ezer embert érinthet.

“Nem akarjuk büntetni a szegényeket csak azért mert szegények” – mondta az intézkedés kapcsán Ján Richter munka-, szociális és családügyi miniszter, aki szerint a segélyezettek azzal, hogy közmunkát végeznek, az adófizetők iránti “viszontszolidaritásukat fejezik majd ki.” Hozzátette: az intézkedés hátterében azt is látni kell, hogy a hosszú ideje munkanélküliek 120 ezres csoportjából több mint 30 ezren szerződéssel dolgoznak.

A sajtótájékoztatón Robert Fico ismertetett a fiatalok és a tartósan munkanélküliek foglalkoztatásának növelését célzó több kormányzati projektet is. Ezek egyike, hogy jövőre a szaktárca foglalkoztatási járulékkedvezményt vezet be a tartósan, vagyis több mint egy éve munkanélkülieket alkalmazó munkaadók számára. A gyakorlatban ez azt jelenti, hogy amennyiben a munkaadó vállalja, hogy új munkahelyet teremtve legalább egy évig foglalkoztat egy tartósan munkanélküli személyt, akkor az adott időszakra a munkabér alig több mint egy százalékát kell befizetnie alkalmazottja után szociális járulékként a jelenlegi több mint 35 százalék helyett.