Megjelent a Magyar Közlöny keddi számában a felnőttképzési tevékenység folytatásához szükséges engedélyezési eljárásról és követelményrendszeréről szóló kormányrendelet, amely kiterjed a felnőttképzést folytató intézmények nyilvántartásának vezetésére és ellenőrzésére is.

A rendelet rögzíti, hogy a képzési programnak mit kell tartalmaznia, és az engedély módosításához vagy kiegészítéséhez milyen dokumentumokat kell benyújtani. Az engedély módosítását, kiegészítését vagy kiadását a Nemzeti Munkaügyi Hivatalhoz (NMH) kell benyújtani. Kiegészítésre a többi között akkor lehet szükség, ha az adott szakmacsoportba tartozó képzésre a már meglévő engedély nem iskolai rendszerű szakképzésre vonatkozik.

A felnőttképzési tevékenység folytatásához szükséges engedélyezési eljárásban közreműködő szakértői bizottságot úgy kell kirendelni, hogy az legalább egy felnőttképzési szakértőből és egy programszakértőből álljon.

A felnőttképzést folytató intézménynek vagyoni biztosítékkal kell rendelkeznie a képzés teljes időtartamára, és a biztosíték felhasználásához, megszüntetéséhez az NMH jóváhagyása szükséges. Arról is szól, hogy a képzés milyen feltételek mellett szüntethető meg.

A felnőttképzésben részt vevő – az azonosíthatóságot kizáró módon – a képzésről kérdőívet tölt ki, erre legalább 15 percet kell biztosítani, és legfeljebb 15 kérdésből állhat – olvasható a rendeletben.