Örömmel vette át a DLA Piper budapesti irodája az „Ügyvédek a Közjóért – Magyar Pro Bono Díjat”, amelyet az ügyvédi iroda civil szervezetek jelölése alapján nyert el, az elmúlt egy év közjót szolgáló munkáinak elismeréseként.

A díjra a HUMUSZ környezetvédő egyesület jelölte a DLA Piper csapatát, de az iroda számos civil szervezettel dolgozott együtt az elmúlt évben is. Az iroda segítette a Csodalámpa Alapítványt, a magyar UNICEF-et, illetve támogatta a Magyarországon hátrányos helyzetben élő egyéneket és közösségeket felkaroló Andej’ekh Alapítvány elindulását is.

Az iroda aktív résztvevője a „Break Into Law” kezdeményezésnek, amelynek keretében középiskolás diákok, egyetemisták pályaválasztását, orientációját segítették személyes tapasztalatszerzésen keresztül. Az iroda tagjai hozták létre és folyamatosan támogatják az „Együtt a Családért Alapítvány”-t, a súlyos betegség, haláleset vagy valamilyen váratlan nehézség miatt segítségre szoruló családok támogatására.

„A leghatékonyabb segítségnek azt tartjuk, ha a tudásunkkal, tapasztalatunkkal személyes közreműködésünkkel lehetünk a civil szervezetek segítségére” – mondta el Horváth Mónika, a DLA Piper budapesti irodájának partnere.

Az „Ügyvédek a Közjóért – Magyar Pro Bono Díjat” a PILnet (Global Network for Public Interest Law) és a Magyar Ügyvédi Kamara alapította 2011-ben. A díjat minden évben egy ügyvédi iroda és egy ügyvéd számára ítéli oda a szakmai grémium, értékelve az esztendő során végzett kiemelkedő, közjót szolgáló tevékenységüket.