A Kúria szükségesnek tartja jogegységi határozat meghozatalát a deviza alapú kölcsönszerződések érvényességének kérdéseiben.

Darák Péter elnök, valamint a Kúria Polgári Kollégiumának vezetője, a Kúria Gazdasági Szakágának vezetője és tanácselnöke részt vett a Szegedi Ítélőtábla Polgári Kollégiumának ülésén, amelynek tárgya – az ezen a bírósági szinten az országban elsőként – a deviza alapú kölcsönszerződések érvényességi kérdései voltak.

A Kúria az elmúlt hetekben az alsó fokú bíróságoktól kért adatokat a folyamatban lévő perek számáról, és beszerezte az eddig jogerősen lezárult ügyekben hozott ítéleteket, illetve elemezte az azokban felmerülő többrétegű és összetett jogi problémákat.

“A szegedi kollégiumi ülésen lezajlott vita és a Kúria által elvégzett elemzés alapján egyértelművé vált, hogy szükséges a joggyakorlat továbbfejlesztése érdekében jogegységi határozat meghozatala” – közölte a legőbb bírói fórum.

A Kúria Polgári Kollégiumának vezetője – aki jogegységi eljárás indítványozására jogosult – a kollégiumi ülésen bejelentette, hogy a felmerült elvi kérdések eldöntése érdekében jogegységi eljárás lefolytatását indítványozza.

A Szegedi Ítélőtábla kollégiumi ülésén szintén jelen lévő Kúria elnöke, – aki ilyen esetben a Kúria kollégiumának mint jogegységi tanácsnak az elnöke – közölte, hogy a kollégium ülését december 16-ára összehívja.

A jogegységi indítvány november 25-étől a Kúria honlapján megtekinthető.

A legfőbb bírói fórum közleménye szerint a jogegységi határozat meghozataláig további információval a Kúria nem szolgálhat, mert a törvény értelmében a jogegységi tanács ülései nem nyilvánosak.