Egymást követő harmadik háromnapos ülését tartja az Országgyűlés a jövő héten. A képviselők hétfőn véglegesíthetik a jövő évi költségvetés bevételeit, kiadásait és hiányát, míg kedden a 2030-ig szóló országos fejlesztési koncepcióról, szerdán pedig az új büntetés-végrehajtási törvényjavaslatról tárgyalnak.

A szokásokhoz igazodva ezúttal is a hét első napján, 13 órakor kezdődik az ülés, majd az interpellációk után az azonnali kérdések, illetve a kérdések következnek.

Ezután, várhatóan délután fél ötkor kezdődhet a szavazás a jövő évi költségvetéshez benyújtott módosító javaslatokról. A házelnök előzetes napirendi javaslata alapján a szavazást Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter zárszava nyitja.

Az Országgyűlés a tervek szerint két órával később kezdhet e heti zárószavazásaiba, ez idő alatt a költségvetési bizottság elkészíti a 2014-es büdzsé új, az elfogadott módosító javaslatok alapján átszámolt főszámait, amelyet a képviselők este hét óra után hagyhatnak jóvá.

A kormány költségvetési javaslata 2 százalék körüli GDP-növekedéssel, GDP-arányosan 2,9 százalékos államháztartási hiánnyal és 2,4 százalékos inflációval számol. A kabinet várakozása szerint a fogyasztás 1,9 százalékkal, a reálkereset 2 százalékkal nőhet jövőre, míg az államadósság a GDP 76,9 százalékára csökken az idén év végén várható 77,4 százalékról.

A jövő évi büdzsé főösszegeinek elfogadása után a képviselők még módosíthatják a költségvetést, azonban ekkor már csak az egyes fejezeteken belül hajthatnak végre átcsoportosításokat.

Ugyancsak még hétfőn hagyhatják jóvá a kabinet jövő évi költségvetést megalapozó törvénycsomagját, amely harminc jogszabályt is módosít. Ezen változtatások között fogadhatják el például, hogy a közelgő választási kampányban a pártok vezető tisztségviselői is felelősséggel tartozzanak a kampánypénzek elköltéséért.

A Ház az előző héten nem vette napirendjére, de az e heti üléstervben ismét szerepel az a szavazás, amely a köztársasági elnök politikai vétójára reagálna a zsebszerződések elleni hatékonyabb fellépés érdekében, az október 28-án hozott törvény esetében. Áder János azért küldte vissza megfontolásra a már megszavazott javaslatot, mert szerinte az államnak az alkotmányos alapokon nyugvó jogszabályokkal kell fellépnie a törvények kijátszásával született szerződésekkel szemben. Az államfő kifogásait az előterjesztő Nagy István (Fidesz) zárószavazás előtti módosító javaslatában kívánja orvosolni.

A fentieken túl elfogadhatják a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) elektronikus hírközlésről szóló tavalyi beszámolóját, valamint a nemzetiségek elmúlt két éves helyzetét elemző kormányjelentést.

A szavazások végeztével, az esti órákban, nagyrészt korábban tárgyalni kezdett javaslatok részletes vitáit bonyolítják le a képviselők, ekkor kerülhet napirendre a vatikáni szerződés módosításának kihirdetése is.

Kedden a kabinet pénzintézeteket érintő csomagját tárgyalja elsőként a parlament, majd a kormány által összeállított 2030-ig szóló fejlesztési koncepció kerül terítékre.

A második ülésnap további részében vitát tartanak még az egészségügyi államtitkárság salátatörvény-javaslatáról, továbbá megtárgyalják az egészségügyi termékek hamisítása ellen fellépő európai egyezmény jóváhagyását is.

A szerdai előzetes napirendi javaslat elején gyermekvédelmi törvényváltoztatások vitája szerepel több korábban tárgyalni kezdett javaslat részletes vitája mellett. Utolsó napirendi pontként pedig az új büntetés-végrehajtási jogszabálycsomagról kezdődik általános vita. A kabinet indítványának egyik elsődleges célja a visszaeső bűnözők számának csökkentése.